Mióta rendszeresen olvasom a fórumot, nem először találkozom ahhoz hasonló információval, mint amiről pl. most Dlala is írt. Többször került már szóba, hogy ez, vagy az a lehetőség azért úszott el, mert bár meg lettek bízva ezek-azok annak kidolgozásával, azok mégsem készültek el, nemhogy időre, hanem sehogysem. Vagy ami elkészült az is inkább röhejes, mint egy kész valami. Engem az eddigieknél, és a mostani esetnél is csak egyetlenegy dolog zavar: miért nem hallunk sohasem arról, hogy mindaz(oka)t, aki(k) ennek elkészítésével voltak megbízva, felelősségre vonták-e és ha igen, akkor hogyan, milyen mértékben? Félreértés ne essék, nem tudom pontosan hogyan folyik egy ilyen de valahogy úgy képzelem el, hogy van egy elképzelés, terv, projekt, amelynek kidolgozásával megbíznak X-et, Y-t, Z-t. Esetünkben ez határidős tevékenység, tehát nyilván olyan(oka)t bíznak meg vele, aki képes is a kijelölt határidőre letenni valamit az asztalra. Namármost ha ez a projekt nem készül el időre, akkor nagy baj van. Ha csak annyi, hogy tulságosan nagyszabású a projekt, és még nem értek a végére, akkor lehet talán haladékot kérni. Node ha tulajdonképpen semmi nem történt, akkor egyrészt blamázs a szervezet egészére nézve, túl azon, hogy milliárdos összegektől esünk el. Ilyen esetben egyértelmű, hogy az, akire ez a munka lett bízva, nem végezte el a feladatát, és ezzel (anyagiakban is kimutathatóan) kárt okozott.
Ha egy jegyvizsgáló (maradva annál a rétegnél, amit jól ismerek) az általa kiállított utánfizetési űrjegyre mondjuk rosszul vezeti fel az áfatartalmat, akkor természetesen hibázik, és ezzel kárt okoz. Meg is kapja érte méltó büntetését, megrovás, figyelmeztetés, esetleg fizetéscsökkentés, súlyosabb és ismétlődő esetben akár kirugás formájában. Ez jogos, hiszen azzal lett megbízva, hogy az általa kezelt nyomtatványokat pontosan vezesse.
Az elővárosi projektről évek óta hallunk PR szövekeget. Mindenki tudja már, hogy ha ez létrejön, akkor (legalábbis a propaganda szerint) elérkezik a kánaán kis hazánk vasútjában. Erre az illetékes felsőbb szervek is vevők lennének, viszont amint Dlala is írta jelenleg egyáltalán nincs mit befogadni, mert hosszú évek alatt többszöri halasztás után sem készült el az égvilágon semmi. Így elesünk az innen remélt fejlesztési pénztől, ami a felsőbb szervek szempontjából érthető és világos. Csakhogy akkor kérdem én mit csinált az ezzel a projetkttel megbízott egyén (csapat)? Miért nem készült el? Miért nem vonják őket felelősségre? Vagy ha igen milyen mértékben?
A vasút szervezetét ugy képzelem el, mint egy óraművet, ahol ahol alul vannnak a kisebb fogaskerekek, felül a nagyobbak, és a lendkerekek. Ha egy apró fogaskerék nem megfelelően működik, akkor kihatással lehet a többire is. Ha egy nagyobb nem, akkor a kisebbek még egy darabig átvehetik ennek szerepét, de előbb utóbb megsinylik és "beletörik a foguk". Ha sokáig fennáll ez az állapot, akkor végül oda jutunk, hogy érdemesebb kidobni az egész órát a francba, mert javítása sokkal többe kerül, mint amennyit az egész óra ér.
Ezért is kérem, hogy legalább egy írásbeli megrovást ugyan szkenneljen már be valaki, amit a fent részletezett illetékesek kaptak az el nem végzett munkájukért cserébe!