Most nagyon bátor leszek, mert "behatolok" a Te szakterületedre, amihez semmi (sem jogi, sem szakmai) felhatalmazással nem rendelkezem.

"Gondolj bele. Kepzeld el, ha meg kellene tanulni lelegezni."

A fenti mondatod indított a következő feltételezésre.

Szerintem meg kell tanulni.

Magáról a tárolásról (tanulásról), a mintázatok (emléknyomok) kialakulásáról a gyakorlatban könnyen belátható a következő törvényszerűség: Az egyén születésétől öregkoráig az agy-tanuláshoz szükséges "energia" a nullától a maximálisig fokozódik. Az agy tanulása alatt azt értem, hogy egy először fellépő ingert magát is és a reakciót az ingerre, majd a reakció hatását is "jegyzőkönyvezi", vagyis tárolja.

Két végletes példa. A világrajövetelkor a csecsemőt sokk hatás éri (a szervek és idegöszeköttetések megvannak, de program, azaz vezérlés nélkül), az egyes izmok összerándulnak, a tüdőben vákuum képződik, a kisdednek kinyílik a szája, levegőtódul a torkán keresztül a tüdejébe (oáááá, oááááá, oááááázik), az oxigén tartalom megnő. Az agyban ez a folyamat máris rögzítve van, vagyis, hogy a szervek jó működéséhez szükséges oxigén-tartalom ingadozás, a mellkas izom összehúzásával, illetve elernyesztésével kiegyenlíthető.

A legelső lélegzetvétel után beindul az "automatikus (vegetatív)" lélegzetvétel mechanizmusa.

Ha felnőtt korban valakit baleset ér és az agy sérülést szenved, több hónapi állandó gyakorlásra, tanulásra van szükség, hogy a sérült rész (például motórikus) feladatát az agy megtanulja.

Más. azt olvastam, hogy a fejlett ipari országokban a szülések 70-90 %-ig császármetszéssel történik. Igaz-e ez, és mi véleményed erről (mint "tettes")?