Akkor a CAMINO-ról, azaz a Szent Jakab Út-ról egy kicsit.
A keresztény világ harmadik legnagyobb zarándokútja. /Az első Jeruzsálem, a második Róma/ Több útvonal létezik, de mindegyik Santiago de Compostella-ban ér véget. A leghíresebb az un francia camino, amely a franciaországbeli St Jean Pied de Port-ból indul és majdnem 800 km hosszú. /Nem emlékszem, hogy pontosan mennyi./
Magyarországon az utóbbi években lett /újra/ felfedezve, és évről évre egyre többen indulnak el. Kell hozzá kb 30 nap és kb 20 euro naponta. + az oda és visszajutási ktg.
Valamint a legfontosabb az ELSZÁNTSÁG. Igen, kell egy belső indíttatás ahhoz, hogy elindulj. Amikor néhány évvel ezelőtt hallottam a camino-ról, még úgy gondoltam, hogy ki az a hülye, aki önként gyalogol ennyit. De a gondolat ott volt, és szép csönben elhatározássá nőtte ki magát. Akinek el kell menni, az el is fog menni. S ha döntöttél, minden egyéb "kifogás" meg fog oldódni. Pl: kapni fogsz szabit, stb. Ebben mélyen hiszek, bár nem vagyok vallásos. Ha a fizikai megterhelés vagy egyéb ok miatt nem tudsz végigmenni, akkor célszerű közbenső állomásról indulni. Én például az első szakaszt, ami St Jean Pied de Port-tól a spanyol földön található Roncesvalles-ig tart, 24,8 km kőkemény szakasz, mely átvezet a hegyeken, ki fogom hagyni, mert nem akarok már az első nap kipurcanni. Közbenső szállás pedig nincs.
A zarándokok a spanyol állam védelme alatt állnak. Atrocitás, bűnözés emiatt nem éri őket, keményen büntetik aki a zarándokok ellen vét. Az út mentén zarándokszállások vannak, többségében majdnem ingyenesek. Annyit adsz amennyit tudsz. Természetesen vannak fizetős zarándokszállások is. Éttermekben zarándokmenük vannak kedvező áron. Az út mentén lakó emberek kedvesek és valami szent őrülteknek nézik a zarándokokat, de a maguk módján segítik őket. Olvastam beszámolót, amikor egy helyi lakos ment a zarándok után, hogy az rossz irányba fordult, letért az útról, s visszaírányította. Vagy a ház elé tettek ki gyümölcsöket, a zarándokok részére.
Érdemes elolvasni Shirley McLaine Camino című könyvét és Paulo Coelho A zarándoklat Egy mágus naplója című könyvét. Mindkettő a spirituális részét boncolgatja az útnak.
Természetesen vannak zarándok útikönyvek pontos térképpel, szállásokkal, árakkal, de ezek már csak akkor fontosak, ha körvonalazódott az indulás időpontja.
Ha van kérdés, szívesen válaszolok ha tudok.