A kulcsszó a látszólag. 1985-ben fejeztem be a Berzsenyi Dániel Gimnáziumot. Felvettek a BME Villamosmérnöki Karra. Mert ugye, a mikroelektronikáé a jövő. Előfelvételisként egy év katonáskodás alatt Szolnokon -katonacsalád gyerekeként- megtanultam milyen a lepusztultság, a rozsdás UAZ-t mennyive egyszerűbb lemázolni a méregdrága festékkel mint rendbehozni, -de a szemle az szemle-, láttam hogyan lopnak a hivatásos tisztek. Utána, szintén baromi drágán -a képzés állami költségére gondolok- elvégeztem az egyetemet. Mire elvégeztem, megszűnt Magyarországon a mikroelektronika. a MEV leégett. De már 14 évesen a bútorgyárban dolgozva nyáron azt mutatták meg először a helyi szakik, hova kell elosonni aludni. Barátaimnak egy másik helyen be se kellett járniuk. Csak az elosztható bérkeret növelésére használták őket. Az egyetemi szakmai gyakorlat alatt viszont be kellett járni, csak nem tom minek. Egyik évfolyamtársam hiába szúrta ki az általa tesztelt mérőeszközök hibáját, nem hittek neki. kiröhögték. Aztán kevésbé röhögtek, amikor visszaküldték az exportszállítmányt.

   Látszatok. Látszatmunka, látszat-hadsereg, látszatképzettség, látszatjövő. Csak az elfecsérelt idő nem volt látszat. Lassan 39 évesen elég sok az ősz hajszálam, és már nem akarok látszatokat. Valódi reformokat, valódi országot, valódi szándékokat. Túl nagyok lennének az igényeim?