Rőten ropogó ritmus rendezi rémeinket
kopott téglák visznek valahová
itt lent még sötét van, de fent tűzzel világít
a forduló fal, nézhetek bárhová
csak arcok tűnnek fel a repedésből
könyörtelen világ ez – ordítják felém
de nincs maradásom, elég már a mélyből
ha tűz éget is, lángja marhat belém,
szabadulni kell, vágyni új világra
vagdalni kell a húzó terheket
Arcok, jöjjetek hát, készüljünk csatákra
vagy együtt mondjuk: Isten véletek!