Hát, nem lettél bölcsebb.. És a világképedbe nem illő számokat-tényeket meg egyszerűen nem hiszed el. A többi bezzeg szentírás...

 A "remekül működő" cégeket személyesen ismertem. Ami ma még van belőlük, annak sokszor csak a név - már ahol egyáltalán van még valami belőlük - a kapcsolata az egykorival.

 A hatalmas állami vagyonról szóló legendákat meg már kiveséztük. Hülyeség, baromság, nem is akarom ragozni. Milliárdokra becsült roncstelepek, piac és tőke nélküli gyárak, seggig adósságban, teljesen lepusztult gépekkel, épületekkel. Fabatkát nem értek, sok annyit nem ért, mint a föld, amin állt - mert még el is kellett dózerolni.

 És igen, valóban loptak. Volt ilyen. Nem is kevés. Volt zűrös privatizáció, számtalan esetben a közvagyonból ügyesen magánvagyon lett. Ahogy ez lezajlott mindenhol a világban, ez nem helyes, ez nem jó, de ez nem igazán elkerülhető. És gondolj bele: a fontos, hogy a cégek működjenek, munkát adjanak. A tulajdonos réteg személyes fogyasztása önmagában nem jelentős, milliárdokat nem lehet megenni-meginni, eldorbézolni, ez a pénz nem döglött, elveszett, ez a pénz működő cégek hátterét adja - amely cégek munkát, jövedelmet adhatnak - például neked is.

 És ha tisztában lennél a törvényekkel, az alkotmányos realitásokkal, akkor nem jönnél ilyen elszámolósdival meg vagyonelkobzásosdival. Itt most nem arról beszélünk, hogy ki hogy érez, hogy ne látnám én is, mennyi disznóság történt, hanem egyszerűen arról, hogy ennek a világon semmi jogalapja és realitása nincs. Az általad kifogásolt síbolások zöme jogilag nem megfogható, vagy már rég elévült, vagy - az esetek zömében - az akkori jogszabályok alapján nem volt törvénytelen. A jogszabályokat meg egy legitim parlament hozta, utólag meg nem kérdőjelezhetőek. Akkor sem, ha rosszak. Ha pedig jogállamban élünk, akkor nem lehet jogilag nem megfogható dolgokért senkit felelősségre vonni. Ha meg lehet, akkor holnap téged is elvihetnek - akármiért. Mert akkor diktatúra van.

 Abba kell hagyni az örökös múltba révedést és mások zsebében kotorászást, végre előre kellene nézni, és mindenkinek nyitott szemmel keresni a lehetőségeket, a kitörési pontokat. Ugyanis vannak. Szinte mindenkinek vannak, lennének, nem mindig könnyű, és nem fényes pályák, de előrelépést jelentők.

 Reménytelenül pesszimista az a hozzáállás - ami mélyen jellemzi az országot - amely szerint mindig azt nézzük, mit miért nem lehet, miben mi a rossz, minek mi a hátulütője. Aztán nem értjük, miért nem jutunk soha egyről a kettőre. Hát ezért.