No meg, túl az alapanyagokon is...

Meg lehet nézni, Frank Herbert mennyi ideig dolgozott egy-egy könyvvel. Félretette őket, más munkáival foglalkozott... bár az utolsó két Dűne könyvet valóban szoros egymásutánban adta ki, de ez nem is csoda: azok amúgyis sok mindnenben kapcsolódtak egymáshoz.

No, mindegy. Szóval azt akartam mondani, hogy ehhez képest az új, Dűne-jellegű könyvek meglepő gyors sorozatban jönnek ki...

Elismerem: különböző írók munkastílusa eltérő lehet. De az eredmény is más: lehet egy sebtiben megírt könyv is nagyon jó, például épülhet remek ötletre, vagy lehet nagyon érdekes a stílusa, hangulata.

De a dűnékben pont az az egyik igazán megkapó dolog, ami pl. - teljesen más műfaj - Tolkien könyveiben is: hogy az ember érzi, hogy egy gigantikus, aprólékosan kidolgozott, szövevényes világnak csak egy szegletére rát le, egy szűk ablakon keresztül. De a Világ, az ott van mögötte.

Tele vannak az eredeti könyvek finom utalásokkal, fél mondatban felvetett megjegyzésekkel, amik "kitekintenek" a könyvek szűk spektrumán túl a dűne galaxisába. Az embert tudja, látja, hogy az író fejében ott volt kidolgozva minden.

Ezek nagyon hiányoznak az új könyvekből. Azok magukban egészek, nincsenek bennük nyitott talányok, apró jelek, utalások. Sőt, tulajdonképpen egy jelentős részük arra alapul, hogy az eredeti könyvekben nyitva hagyott szálakat, kiszólásokat összegyűjtik, és azokat megpróbálják kerek egésszé kiegészíteni.

Például: a fegyvermesterek, az orgyilkosháborúk, a mérgek, a teliax, a butleri dzsihad, az Atreides-Harkonnen ellentétek, Shaddam császár eredete, és ezer apróbb dolog. A Dűnében Frank Herbert csak finoman utal ezekre, hogy érezzük: a történet mögött, amit elmond, ott az ezeréves birodalom és a hatalmas galaxis minden kifinomultsága. Az új könyvek meg egyszerűen kiterítik és lezárják az egészet, anélkül, hogy új "fonalakat'" hagynának más irányokba.