Kedves Gábor!

 

Úgy gondolom kisebb lépésekkel, de részletesebben kell a eszmecserénket folytatni, a témák "atomizálásával".

 

Egy példa az "X" ösztön.

A dolog leírásában, tartalmában, történelmében 100%-ig egyetértünk, a megnevezésben nem. Magad is kihangsúlyoztad, hogy nem tudatos cselekedetről van szó. Ugyanakkor mégis a haláltól való félelemmel indokolod (az általam menekülésinek nevezett) ösztönt.

 

Én az ösztönt a mechanikus képe, lefolyása, technikája alapján nevezem meg, Te egy magasabb szellemi kultúrát feltételező mérlegelést kifejező indoklás alapján.

Mindkettőnk a prekoncepciójából indul ki, illetve ahhoz ragaszkodik.

Azt hiszed (joggal), ha a érintett őskorban nem a halál miatt félnének az élőlények, akkor nem stimmel az elméleted későbbi felépítménye.

Az én elméletemnek nincs szüksége erre a feltételre és ezért tagadom.

Persze ezzel nem megyünk semmire, érvekre van szükség. Ide vele!

 

Ellentmondást látok abban, hogy általam néhány százezer évvel későbbi dolgokra az ember szellemi fejlettségi fokát még nem tartod elegendőnek a halál és az álom megértésére, de már az állatok értelmi fokán feltételezed, hogy a haláltól, vagyis egy teljesen elvont fogalomtól (félve) vezéreltetnek tudatosan, holott magad is beismered, hogy ösztönös.

Prekoncepciód érdekében egy kicsit megerőszakolod Magadat.

 

Idézlek: "Az ember kepes absztrahalasra. Az ember nem fog csak tovabb "legeleszni" hanem kianalizalja hogy mi tortent. Es az ember egy ponton elert arra szellemi fokra, hogy absztrahalni volt kepes, magat a halalt."

 

Tökéletesen igazad van, azaz nekem is ez a véleményem. Csakhogy ez a "gagyogás" előtti időben, vagyis állati szintén még nem létezett. Az ember képes, az absztrahálásra, az állat nem !!

Önmagaddal kerülsz ellentmondásba, ha a még állati fokon lévő ősember-elődjét (és minden állatot) a homo sapiens szellemi magasságára emeled.

Véleményedre való tekintettel az első pontomat kiegészítettem, ami majd a 2. pont kiegészítése követi néhány nap mulva..

 

1. A gagyogás előtti idő.

 

Mint minden állat (így ősember is), a fajához tartozó nem élő egyedeket magukrahagyva "átadják" az enyészetnek, a dögevőknek, a természetnek.

Hogy az alacsonyabbrendû állatok álmodnak-e, azt nem tudom (de valószínû). A gerincesek egészen biztosan, ezt minden kutya-, vagy macska-tulajdonos tapasztalhatja. Ha kutyám álmában a farkát csóválja tudom, hogy kellemeset álmodik. Ha vakkant, vagy csaholáshoz hasonló hangokat bocsát ki, akkor rosszat álmodhat. Ha felébresztem azonnal tisztában van azzal, hogy álmodott, nem folytatja az ugatást és azonnal realizálja a valóságot.

Ez a mondat nagyon fontos, mert ez igazolja, hogy az ember-állat is tudta minden időben az ébrenlét és álom állapotát megkülönböztetni. Valamint az is fontos, hogy az ősember (és az állat is) kiskorától fogva naponta álmodott.

Már ebben az időben (az ember felé haladó úton) egyes fejlettebb ősember álmai alapján már gondolhatott egyetsmást, hogy hol a fenébe lehet az öregapja, ha még él és mozog. Feltételezhető, hogy a horda valamelyik tagja elásta halott hozzátartozóját, hogy ne legyen dögevők áldozata. Ha ez egyszer megtörtént, a meglévő utánzási ösztön hatására példája később követésre találhatott, annak ellenére, hogy beszélni még nem tudtak. Az is lehet, hogy ez csak később a gagyogási időszakban történt, de ami lényeges és 100%-ig biztos, hogy az álmot, mint olyant ismerték és az álom jelensége már sokszázezer éve kíséri az állatokat (az ős-ember ősét is!).

Mára ennyit, üdvözlettel: Tibor