Vörösmarty Mihály: SZÉP ILONKA 1 A vadász ül hosszu méla lesben, Vár felajzott nyílra gyors vadat, S mind fölebb és mindig fényesebben A serény nap dél felé mutat. Hasztalan vár; Vértes belsejében Nyugszik a vad hűs forrás tövében. A vadász még lesben ül sokáig, Alkonyattól vár szerencsejelt: Vár feszülten a nap áldoztáig, S ím a várt szerencse megjelent: Ah de nem vad, könnyü kis pillangó S szép sugár lány, röpteként csapongó. "Tarka lepke, szép arany pillangó! Lepj meg engem, szállj rám, kis madár; Vagy vezess el, merre vagy szállandó, Ahol a nap nyúgodóba jár." Szól s iramlik, s mint az őz futása, Könnyü s játszi a lány illanása. "Istenemre!" szóla felszökelve A vadász: "ez már királyi vad! " És legottan, minden mást feledve, Hévvel a lány nyomdokán halad. Ő a lányért, lány a pillangóért, Verseneznek tündér kedvtelésért. "Megvagy!" így szól a leány örömmel, Elfogván a szállongó lepét; "Megvagy!" így szól a vadász, gyönyörrel A leányra nyújtva jobb kezét; S rezzent kézből kis pillangó elszáll; A leány rab szép szem sugaránál. 2 Áll-e még az ősz Peterdi háza? Él-e még a régi harc fia? Áll a ház még, bár fogy gazdasága S telt pohárnál űl az ősz maga. A sugár lány körben és a vendég; Lángszemében csábító varázs ég. S Hunyadiért, a kidőlt dicsőért, A kupák már felvillantanak, Ősz vezére s a hon nagy nevéért A vén bajnok könyei hulltanak; Most könyűi, vére hajdanában Bőven omlott Nándor ostromában. "Húnyt vezérem ifju szép sugára" Szól az ősz most "éljen a király!" A vadásznak vér tolúl arcára S még kupája illetetlen áll. "Illetetlen mért hagyod kupádat? Fogd fel, gyermek, és kövesd apádat." "Mert apád én kétszer is lehetnék És ha ittam, az nincs cenkekért; Talpig ember, akit én említék, Nem gyaláz meg ő oly hősi vért!" S illetődve s méltóság szemében, Kél az ifju, tölt pohár kezében: "Éljen hát a hős vezér magzatja, Addig éljen, míg a honnak él! De szakadjon élte pillanatja, Melyben attól elpártolni kél; Egy király se inkább, mint hitetlen: Nyűg a népen a rosz s tehetetlen." S mind zajosban, mindig hevesebben Víg beszéd közt a gyors óra ment. A leányka híven és hivebben Bámulá a lelkes idegent. "Vajh ki ő, és merre van hazája? " Gondolá, de nem mondotta szája. "Téged is, te erdők szép virága, Üdvözölve tisztel e pohár! Hozzon isten egykor fel Budába; Ősz apáddal a vadász elvár; Fenn lakozva a magas Budában Leltek engem Mátyás udvarában." Szól s bucsúzik a vadász, rivalva Inti őt a kürthang: menni kell. Semmi szóra, semmi biztatásra Nem maradhat vendéglőivel. "Emlekezzél visszatérni hozzánk, Jó vadász, ha meg nem látogatnánk." Mond szerényen szép Ilonka, állván A kis csarnok végső lépcsején, S homlokán az ifju megcsókolván, Útnak indúl a hold éjjelén. S csendes a ház, ah de nincs nyugalma: Fölveré azt szerelem hatalma. 3 Föl Peterdi s bájos unokája Látogatni mentenek Budát; Minden lépten nő az agg csodája; Mert sok újat meglepetve lát... A leányka titkon édes óra Jövetén vár szép találkozóra. S van tolongás s új öröm Budában: Győzelemből várják a királyt, Aki Bécset vívó haragában Vérboszút a rosz szomszédon állt. Vágyva néz sok hű szem ellenébe: Nem vidúl még szép Ilonka képe. "Hol van ő, a nyájas ösmeretlen? Mily szerencse fordúlt életén? Honn-e, vagy tán messze költözötten Jár az őzek hűvös rejtekén?" Kérdi titkon aggó gondolattal, S arca majd ég, majd szinében elhal. S felrobognak hadvész-ülte képpel Újlaki s a megbékült Garák. S a király jő, fölség érzetével Környékezvén őt a hős apák. Ősz Peterdi ösmer vendégére, A király az: "Áldás életére!" "Fény nevére, áldás életére!" Fenn kiáltja minden hű ajak; Százszorozva visszazeng nevére A hegy és völgy és a zárt falak. Haloványan hófehér szobornál Szép Ilonka némán és merőn áll. "A vadászhoz Mátyás udvarában Szép leánykám, elmenjünk-e hát? Jobb nekünk a Vértes vadonában Kis tanyánk ott nyúgodalmat ád." Szól az ősz jól sejtő fájdalommal, S a bús pár megy gond-sujtotta nyommal. És ha láttál szépen nőtt virágot Elhajolni belső baj miatt, Úgy hajolt el, félvén a világot, Szép Ilonka titkos bú alatt. Társasága lángzó érzemények, Kínos emlék, és kihalt remények. A rövid, de gyötrő élet elfolyt, Szép Ilonka hervadt sír felé; Hervadása líliomhullás volt: Ártatlanság képe s bánaté. A király jön s áll a puszta házban: Ők nyugosznak örökös hazában. 1833 októbere előtt