"És mennyiben más azt mondani:

olyan tétel, .. amit zsinati definíció útján úgy hirdet Istentôl kinyilatkoztatott igazságként, hogy e tétel tagadása eretnekség

vagy azt mondani

fellebbezhetetlen megállapításokat hit által kötelező elfogadni?"

MAjdnem így van. De a dogmákat a Szentírás és a Szent Hagyomány alapján hozták létre, ami alapvetően tévedhetetlen. A dogmák lényegében az Egyház tanításainak az "összefoglalása", amik ráadásul tévedhetetlenek és örökérvényüek.


"Persze a dogmák sorsában fel sem merült az a gondolat, hogy az Isten félrevezetési szándékát ha mellőzzük, akkor még mindig ott marad az ember félreértési képessége. Mert az utóbbiban is mesterek vagyunk, meg még az előzőben is."

Isten miért vezetné félre az embert? A zsinati atyák hisznek a abban, hogy a zsinat alatt a Szentlélek vezeti őket az igazságra, és ráadásul még ott van a pápai tévedhetetlenség a hit dolgaiban. De a zsinatokon se hoznak olyan határozatokat vagy állapítanak meg olyan dolgokat, ami az addigi tanításuknak ellentmondana.


"Már az észlelésnél lehet tévedni, továbbá a megfogalmazásnál, végső soron a megvallásnál is. A megállapítás eleve azért hamis mert tévedhetetlenséget megtéveszthető alapokról kíván igazolni."

A tévedhetetlenség tana összefoglalva:

"Tévedhetetlenség


Tévedhetetlenség (latinul: infallibilitas). A tévedhetetlenség
elôször is azt jelenti, hogy Isten kegyelmének (és nem az Egyház
tagjainak emberi) ereje megóvja az -->Egyházat mint egészet attól, hogy
kiessen Isten igazságából (és szeretetébôl); másodszor pedig azt
jelenti, hogy Isten kegyelme megóvja a tévedéstôl az egyházi
-->tanítóhivatalt, amikor feltétlenül kötelezô tanításként hittételeket
terjeszt elô. E második jelentés dogmatörténetileg az elsôbôl fejlôdött
ki, amit kezdettôl fogva vallott az egész Egyház (ebben a fejlôdésben
szerepet játszottak teológián kívüli, politikai és egyházpolitikai
tényezôk is; vö. II. vatikáni zsinat, Lumen gentium 25). Az Egyház
tévedhetetlensége a Jézus Krisztussal bekövetkezett üdvhelyzet
eszkatologikus végérvényességébôl ered: mivel Istennek Jézus
Krisztusban véghezvitt üdvözítô cselekedete a végérvényes és gyôzelmes
üdvözítô tett, és mivel ennek belsô alkotóelemei közé tartozik az
igazságban való hit és a társadalmi-egyházi szervezettség, ezért az
olyan tévedés, amely emez üdvözítô valóság végérvényesnek szánt
önfelfogása volna, magát ezt a valóságot semmisítené meg. Az összegyház
egyetemes -->konszenzusa ,,tévedhetetlen'' ,,a hit és erkölcs
kérdéseiben'' vagyis a hitben nem tévelyeghet (II. vatikáni zsinat,
Lumen gentium 12), ámbár rendesen csak a tanítóhivatal lehet az a
szerv, amely ezt a konszenzust, vagyis ,,az egész nép hitérzékét''
kifejezi. A tanítóhivatal hierarchikus struktúrájának megfelelôen
tévedhetetlen:
1. az Egyház teljes püspökkollégiuma, ha a pápával együtt és a
pápával az élén egyhangúan elôterjeszt valamit mint Istentôl az
Egyháznak kinyilatkoztatott és minden hívô számára kötelezô igazságot
(DS 2879 3011; II. vatikáni zsinat, Lumen gentium 25; vö. -->püspök);
2. az egyetemes -->zsinat a pápával együtt (DS 1478 és köv. 2923; II.
vatikáni zsinat, uo.);
3. a -->pápa egyedül, ha az Egyház legfôbb tanítójaként (ex cathedra,
vagyis legfôbb tanítói tekintélyére hivatkozva) általánosan és
végérvényesen kötelezô tanbeli döntést hoz (DHI: DS 3073 és köv.; vö.
II. vatikáni zsinat, uo.).
A pápának ez a végleges döntése nem csupán az Egyház egyetértése
miatt megváltoztathatatlan, hanem önmagától, ám ez nem azt jelenti,
mintha nem az összegyház hitbeli meggyôzôdését kellene kifejezésre
juttatnia. A pápa (éppúgy, mint a püspökök) döntéseiben kötve van a
Szentíráshoz, a hagyományhoz és az Egyház addigi döntéseihez. Személyes
viselkedésében és egyéni véleményeiben a pápa sohasem
,,tévedhetetlen''. A tévedhetetlenség tárgya: mindazok az igazságok,
amelyeket Isten Jézus Krisztus által Egyháza számára kinyilatkoztatott
(hitigazságok és erkölcsi igazságok: DS 1477 1507 és köv. 3017),
továbbá mindaz, ami szükséges ahhoz, hogy a kinyilatkoztatásnak ezt az
igazságát meg lehessen védni a meghamisítástól és torzítástól (DS 2879
2922). Ezért az egyházi tanítóhivatal ítéletet mondhat minden olyan
dologról is, ami olyképpen függ össze a kinyilatkoztatott tanokkal,
hogy egy ilyen dolog tagadása vagy állítása egészben vagy részben
megsemmisítené vagy veszélyeztetné a hitet (vö. DS 2860 és köv. 3405
3407). -- -->Dogma.
Az üdvösség valóságának biztos birtoklása mint az igazságnak hittel
való elfogadása az embernek és megismerésének történelmisége miatt
egyrészt szükségessé teszi az igazságnak mindig újonnan történô
elsajátítását mint döntést; másrészt a tévedhetetlenség tana nem
bármiféle egészen új valóság és igazság teljesen biztos megismerését
jelenti, hanem csak azt -- és más semmit -- kell szavatolnia e tannak,
hogy akik a régi igazságban hisznek, azok meg is maradnak benne. Ezzel
ki is mondtuk e dogma jogosultságát és határait. A már kimondott
dogmatikus -->definíciókra alkalmazva ez azt jelenti: a teológiának
nemcsak az a feladata, hogy pontosan megállapítsa a tanító szubjektumot
és a kijelentés szándékolt tartalmát, hanem fel kell derítenie a
,,szituációt'' is, meg kell állapítania a kijelentés címzettjét, meg
kell határoznia a kifejezési eszközt (mely mindig korlátozott), a
szűkebb történeti környezetet, az érvényesülô érdeket (amely sohasem
,,tisztán'' keresztény), röviden: a kijelentés történelmiségét.
Jövôbeli definíciókról a következôket mondhatjuk: minden valóban új
definíció megfogalmazásához, amely nem pusztán megismétel és aktualizál
egy régi definíciót, egy és ugyanaz a teológia szükséges (ugyanaz a
fogalmi apparátus, érvelési mód stb.), és e teológia az egész Egyházban
azonos kell, hogy legyen. Ám a teológiának ez az azonossága, amely
régebben a különbözô teológiai -->iskolák megléte ellenére fennállt, ma
már nincs meg, és megfelelôen nem is állítható helyre (-->pluralizmus).
Vagy pedig oly nagy volna az új definíciónál az értelmezés jogos
tágassága, hogy emellett már nem is lehetne tévedésrôl beszélni. A
valóban új definíció kimondására képes tanítóhivatalnak ez a ,,határa''
élesen kifejezésre juttatja a tévedhetetlenség dogmájának
történelmiségét.
De egy dogma történelmisége nem azt jelenti, hogy az Egyház
tévedhetetlenségét lehet úgy értelmezni, hogy az Egyház Isten ígérete
következtében megmarad ugyan eszkatologikus módon az igazságban, de
ettôl azért tévesek is lehetnek a tanítóhivatal dogmái és a Szentírás
tételei. Az igazságban való megmaradás igaz tételekben is realizálódik;
az ember ama végsô alapdöntése, amely ôt (Isten kegyelme által) az
igazságba helyezi, szükségszerűen és mindig igaz tételekben fejezôdik
ki. Az Egyház mint megfogható intézmény nem maradna meg az igazságban,
ha az igazságban való megmaradásának objektivációi, tehát voltaképpeni
hittételei (amelyek az igazságban való megmaradásának konkrét alakját
alkotják) tévesek volnának. Az emberi tudat egysége és történelmi
változásai miatt természetesen minden emberi tétel ki van téve
félreértéseknek, többféleképpen értelmezhetô, finomításra szorul stb.
De a tételes igazság nem pusztán utólagos illusztrálása az eredeti
igazságnak és valóságnak, hanem a tételes igazság megvalósulása
valósítja meg magát az eredetibb igazságot, amely végsô soron nem más,
mint Isten önközlése az ember számára a kegyelemben."



"Nos a második pontban jön elő a dogmák elfogadásának a követelménye, ugyanis üdvösség elnyeréséhez kötik."

Jogosan kötik hozzá.


A harmadik pontban jön elő a dogmák célja, vagyis a keresztényi élet szabályzásának a célja: A dogma a keresztény lét és önértelmezés egészében

"ezzel megacélozza azt a keretet, amelyben a "hallgató" szubjektumnak, vagyis az embernek engedelmeskedni köteles, Isten közvetlen kapcsolata helyett. "

Az ember a bűnbeesés óta nem képes közvetlen kapcsolatot létesíteni Istennel. De Isten nem hagyta magára az embert, ezt bizonyítjaák a kinyilatkoztatás különböző formái.
Pl.: Szentírás, Szenthagyomány, Zsinat dokumentumok, Pápai megynyilatkozások
De a bibliát is az Egyház tudja magyarázni, megállapítani belőle az örökérvényű igazságokat, mert az Egyház kapta meg a jogot arra, hogy kapcsolatba lépjen Istennel Krisztus által, és a Szentlélek vezeti már 2000 éve.



Ezeket csak annak megerősítéseképp írtam, hogy az általad közölt idézetben mely részletek hangoztatják pontosan azt az észrevételt, amiket én megtettem az előző hozzászólásomban.



"Azt mondod, hogy az őszinte hit miatt nem lehet benne kivetni valót találni. De lehet. A hit őszinteségből való elfogadása nem teszi a tévhitet még igazzá, attól még ugyanúgy tévhit marad. A dogmák tévedése nem válik az őszinte hívő által még tévedés mentessé. A kérdés tehát az, tévesek-e a dogmák?"

Ez már egy másik kérdés. Hiszem, hogy a dogmák igazak, és Istentől származnak.
Tévtanításokban is lehet őszintén hinni, de az Egyház az igazságot tanítja és ez található meg a dogmáiban is.



"Azt mondod, hogy az egyház is vizsgálja a dogmák és az erkölcs közötti kapcsolatot. Igen. De ők abból a szempontból, hogy az erkölcsön keresztül milyen lehetőségük van az emberek engedelmeskedésének a befolyásolására, amelyet a dogmákon keresztül igazolni tudnak. Ha pedig a dogmák tévesek, akkor a belőlük származó erkölcsi rend is téves lesz."

Ez mind annak lenne következménye, ha a dogmák tévesek lennének. De, ha az Egyházat a Szentlélek vezeti nem lehet az.


"Azt mondod, hogy a "szabad gondolkodás is sok veszélyt hordoz". Úgy van. Különösen a dogmákat elfogadó hívők számára, mivel ők be tudják bizonyítani a dogmák tévedését, akik pedig gondolkodás nélkül fogadják el, azok erre képtelenek."

A dogma azért dogma, mert pl. tudományosan nem lehet bizonyítani őket, de akkor is gondolkodás nálkül el kell fogadnia miden katolikusnak.