Kedves Gábor!

A „teremtővel“ kapcsolatos véleményed arra lelkesített engemet, hogy elhatároztam, hogy cikkemet “renoválom”. Más fejezeti beosztással, más fejezet címekkel, sőt valószínű az egész új címet kap. Ez persze még csak a terv stádiumában van és eszmecserénk színvonalától és eredményétől is függ.

Ezzel függ most az is össze, hogy csak kisebb részletekkel szállok be a vitába, mert egyidejűleg az új vázlat szerkesztésén dolgozgatok. Az esetleges új elméleteimet itt adom először megvitatásra, hogy azok helyességét ellenőrizzem, vagy elvessem őket.

Légyszíves add meg melyik topikban fejtetted ki részletesen a “teremtő” elméletedet.

Az alábbiakban annyit, hogy azzal nem értek egyet Veled, hogy a haláltól való félelem tette szükségessé az isten kitalálását. Ha  azt mondanád, hogy a vallást kifejlődését okozta, azt minden további nélkül aláírnám.

Az alábbi szöveg a cáfolást indító gondolatsor. Tőled és mindenkitől megindokolt véleményekre vagyok kíváncsi.

Menjünk vissza gondolatban  közvetlen az emberréválás előtti időkre.

Mi történt és mi történik ma is a szabad természetben élő állatoknál abban az esetben, ha egy egyed  betegség, vagy baleset következtében, netalántán aggkori gyengeségben meghal?

Akkor is, most is nem érik fel ésszel az állatok (+ ős-ős-ősember), hogy meghalt az „illető”, hanem azt tudják, hogy nem él ! De azt tényleg tudják! Miután ezt a légzés hiányából megállapítják, nem törődnek vele, átadják az „enyészetnek”, ami a dögevő állatokat, rovarokat, mikróbákat jelenti.

Ez a dolog akkor változott meg, amikor az ősember addig eljutott a fejlődésben, hogy az álmok alapján arra a megyőződésre jutott (és azt elmondhatták egymásnak), hogy a légzés elmaradása azt jelenti, hogy az illető az „örök vadászmezőre költözik”. Ezért, hogy testét épségben megőrízhesse, elásták a vadállatok elől, sőt fegyvert, élelmet is tettek melléje „útravalóul’. Ez az eredete a halottkultusznak, ami mind a mai napig kíséri az emberiséget.

Egy fontos megjegyzés: ebben az időben az ősember szemében a halál csak egy lakóhely változás volt, természetes és nem tragikus dolognak tarthatta és esze ágában sem volt félni az „örökkévalóságtól”

Üdvözlettel: Tibor