Pál valóban beszél cselekedetről, de nem a megigazulás folyamataként.
Amikor a megigazulást befejezi:
Róma 5, 1:
Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által
már meg van igazulva, mint amikor bevesz valaki egy tablettát, vagy ostyát, és fejébe szállt az igazság.
Valóban érzi, hogy még nem stimmel valami, ezért elkezdi önmagát javítani:
Róma 6, 1-2:
Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bûnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?
Távol legyen: a kik meghaltunk a bûnnek, mimódon élnénk még abban?
Hupsz, a bűn egy füst alatt eltávozott, eleve lehetetlen abban élni. TÉVES. De az igazság már birtokodban van lehet vele harcolni:
Róma 6, 13:
Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bûnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek
Sokszoros probléma van ezzel. Az igazság azt tükrözi, hogy semmit nem jelent, csak a hitet, a hit nélküliséget tükrözi a bűn, attól függően hogyan döntesz vagy bűnös, vagy új életben járó. A keresztelkedéstől függ, hogy általmentél a halálból az életbe. Egyiknek sincs SEMMILYEN valós tartalma, az egész lezajlik hit által, hiszel, megigazulsz, megkeresztelkedsz és máris új életben járónak mondod magad aki a tagjait az igazságnak használja fegyverül, és még valójában SEMMIT NEM CSELEKEDETT! Az egész tulajdonképpen egyenlő a hit általi meghamisulással, és semmi különbség nincs közötte azon kívül, hogy az igazság fegyverét hiszi az ember a kezében.
Jakab többszörösen mást mond, és szigorúan ellene mond Pál elméletének. Ez látszik magának az Ábrahám példának az egész más megvilágításba helyezésénél.
Pál azt emeli ki, hogy Ábrahám nem cselekedetből igazul meg, Jakab azt, hogy cselekedetből. Miért nem nyitod ki a szemed? Szó szerint le van írva.
De amikor valódi cselekvésről kezd Pál beszélni, éppen olyan hibás elméletet ad elő, mint a hit általi megigazulás. A cselekedeteket a test és a szellem harcából vezeti le, ami a koria hellén filozófia téves gondolatmenetét tükrözi. Platón meghirdeti hogy a test az érzékiség otthona, a szellem börtöne és sírja, Pál egy az egyben átveszi a filozófiát, meghirdeti a test elleni harcot, és kijelenti:
Róma 6,12:
Ne uralkodjék tehát a bûn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az õ kívánságaiban
Kárhoztatni kezdi a bűnt a testben és megköveteli a szellem szerint való járást. Ezzel megalapozza a keresztény ember évszázadok óta tartó belső meghasonlását, örök küszködését önmagával, vágyaival, kívánságaival, és Pál filozófiája a szeretet helyett az önuralomban tetőzik. A sötétség, a balgaság és a gonoszság helyett hiábavaló harcba bocsájtja az "igazság fegyvereként odaszánt tagjainkat, amely legvégső célja a test indulatainak és kívánságainak a szigorú fegyelmezése (öldöklésről beszél!). Mert ha az igazság lenne a cél, akkor nem a test legyőzését, hanem az igazság megismerését tűzné ki célul, ahogy Jézus ezt meg is tette.
Kimaradt tehát az egészből a sötétség elleni harc, amely végül is a szellem, a lélek és a test valódi összhangját, egységét, ezzel a gondolkodás felébresztését, a megértést valamint a lélek örömét és a szeretetet hozná az életbe.
Pál filozófiájából egyenesen következik az igazság ismerete nélkül elsajátitott "igazságnak" nevezett hit szolgálatának a kényszere, amely nem eredményezhet az igazság ismerete nélkül mást mint a tévedések szolgálatát, tehát a valódi meghamisulás útját.