Kedves Nyman!
Az egész topikot végigolvastam, néhány hsz-t még többször is, persze ez még mindig nem zárja ki, hogy 1-2 dolgot félreértettem, és akkor bocs! :)
1) Az elmult egy evtizedben azert oda vissza voltak dolgok. Ha elkezdenenk sorolni egymas hibait, hulyesegeit akkor valoszinuleg hasonlo nagysagrenu esettanulmanyokat lehetne irni, mint ez a topik. Furcsan szoktam gondolkozni, de ha lehet a pozitivumokat nezem. Aztan meg ha vagdalkozni szeretnek, akkor sem irnam le nyilvanos helyen a reszleteket.
Nem is te írtad, hanem a "menyasszonyod". Persze örök érvényű szabály, hogy hallgattassék meg a másik fél is, de én azért lettem elfogult veled szemben és fogalmaztam meg ellenséges véleményt, mert ha igaz, hogy a menyasszonyod veszélyeztetett terhesen feküdt az ágyban szilveszterkor, és neked mégis fontosabb volt aznap a jóbarátoddal szilveszterezni, akkor ezt a momentumot elítélendőnek találom. Miért? Mert ad absurdum lehetett köztetek mosolyszünet, és lehetett rossz az "ünnep" hangulata kettőtök között, ám ott volt a gyerek is, akinek az épségben való világrajövetele rengeteg mindentől (így az anyja lelkiállapotától is) függött, és őt (a gyereket) volt gáz "cserbenhagynod" azon az estén!
Mert önmagában az nem baj, ha egy férfi/nő nem mindig a csajával/hapsijával (élettársával/feleségével/férjével) szeretne lazítani, bulizni és szólóban is elmegy ide-oda. Sőt! Szerintem sok párkapcsolat éppen azon feneklik meg, hogy elzárkóznak a külvilágtól, csak egymásnak élnek és a jóbarátok, barátnők (+lazítási alkalmak) elmaradoznak. Ha pl. én lettem volna az "asszony" és egy influenzával nyomtam volna az ágyat, még küldtelek is volna, hogy menj csak el a haveroddal, legalább neked legyen jó a szilvesztered!!! :) De egy veszélyeztetett terhesség ezzel nem említhető egy lapon.
Szóval ez a dolog váltott ki bennem heves és negatív érzelmeket, emiatt vált személyeskedővé a hsz-om.
2) Szélesebb értelemben vett "családcentrikusság":
Nem hirdetesben talalt berlorol van szo, hanem egy gyerekkori baratrol.
Nem a barátodra gondoltam itt, hanem a menyasszonyod testvéréékre. Mármint, hogy őket részesítetted olyan bánásmódban, mintha nem szegről-végről rokonok, hanem teljesen idegen emberek lettek volna. Az persze nem ritka, hogy valaki a barátait jobban szereti, mint a rokonai közül bárkit (testvért, sógort, unokatesót, stb.), de itt ha már a sógornődékkel valamiben megállapodtatok, és ők okkal bízhattak meg bennetek, hogy nem hozzátok őket semmivel sem hirtelen olyan helyzetbe, ami eléjük komolyabb nehézséget állít, akkor ezt mégsem érzem fair-nek, sorry.
Akkor a kialakult helyzetet az elore nem lathato esemenyek koze kellene sorolni. Ha meg szerzodes jon letre, azt ugye meg is lehet szuntetni. Nekem 2x szunt mar meg munkaszerzodesem rajtam kivul allo okbol, egyszer megbizasi szerzodesem is, alberletet is mondtak mar fel. Most ha pampogok akkor sem jarok jobban, sot meg lehet rosszabbul.
A valasztasokon is mast igertek tudatosan. Kossek a kepviselojeloltekkel is szerzodest a szavazas elott?
Látod-látod, te is, én is hányszor kerültünk már olyan helyzetekbe, amikor úgy érezhettük: átvertek bennünket, mint szart a palánkon; vagy csak hirtelen - de "emberi" szempontokat nem méltányolva - kész tények elé állítottak minket...
De kérdem én: feljogosít-e az engem (most csak a saját nevemben beszélek) arra, hogy másokkal szemben ne legyek "sportszerű", ha velem sem bánik tisztességesen senki? Ha magam sem bízhatok meg senkiben, tág értelemben sem biztos - egyáltalán nem!!! - az egzisztenciám?
Mellesleg én pont emiatt a szinte már mindenütt (a bőrünkön) érzékelhető bizonytalanság, hiteltelenség (az "adott szó" mint olyan, elveszett) miatt vagyok ilyen extrém mértékben bizalmatlan és szövegelek szerződésekről!
Bizony, én a keservesen összekuporgatott kevéske kis semmimhez is ragaszkodom, azt ne vegye el, ne tegye tönkre más, így ha olyan helyzet áll elő, én "elnyomok egy papírt"! Anyagiasnak tűnhetek, de én ilyen helyzetekben a másik ember érdekét is figyelembe veszem ameddig csak lehet, és őt is kivánom védeni az ilyen lépésekkel, nem pedig egyoldalú előnyöket csikarok így ki magamnak. Mert ma már az adott szó sajnos nem számít.
Ebből a szemszögből nézve te egyik oldalon a sógornődékkel (szerintem) nem voltál fair, mert a szóbeli megállapodásotokat felrúgtad azzal, hogy a barátodat is be akartad költöztetni a lakásba (holott a sógornődék csak arra számíthattak, hogy te és családod tértek oda vissza időközönként, illetve véglegesen akkor, ha külföldön valami rendkívüli helyzet adódik; egyébként háborítatlanul lakhatnak ott átmenetileg), másrészt meg magatokkal szemben sem, hiszen sógornő ide, bizalom oda, ők is okozhattak volna (anyagi) kárt a lakásotokban, pl. véletlen kigyullad valami, leég egy csomó minden, kidobnak valamit ami nekik útban van, de nektek az kellett volna, stb...
Műszaki dolgok: lehet, hogy valóban nem láttam jól a rajzot, sorry. Ám fenntartom azt, hogy itt nem pusztán fizikai-műszaki tényezőkön múlik az, hogy meg lehet-e valósítani ezt, vagy sem. Vannak rugalmasabb emberek, akiket nem zavar az sem, ha 20 négyzetméterre vannak öten, és vannak rugalmatlanabb emberek, akik 120 négyzetméteren sem szeretnének közösködni senkivel. És ha azt ígérik nekik, hogy nem is kell...
3) Ami a csaladot illeti, a menyasszonyom szeretne otthon maradni a gyerek 3 eves koraig. Lehet, hogy furcsanak tunik, de azert sok nyugat-europai orszagban egy atlag csaladnal ez luxus, de igyexem ezt is figyelembe venni.
Hol éltek most? Ott mi a szokás? Ezt azért kérdezem, mert hasonlóan kilátástalannak érzem a saját jövőmet ebben az országban, mint te és fontolgatom, hogy én is elmegyek a francba és inkább külföldön alapítok családot. De mint nőt, éppen az ilyen hátrányok tartanak vissza. (Persze itt meg éhenhal az, akinek nincs jól kereső férje, a gyerekkel együtt, hiába maradhatnának otthon elvileg nyugiban!) :P
