"éppen az a lényege, hogy nem a világ hamisságát, illúzió voltát állítja, hanem _ideiglenességét_ hangsúlyozza… léteznie kell egy örökkévaló másik világnak is, amelyben a boldogság igenis elérhető…"

Minden tiszteletem a keleti tanoké, amikkel jómagam is - akár mint főként buddhista, kevésbé hindu vallással, akár mint világszemlélettel, "életfilozófiával" - azonosulni tudok, de itt én csak hangsúlyeltolódást vélek felfedezni. Abszolút nem zárja ki egymást a két dolog, sőt, az egyik következik a másikból (valaminek az ideiglenessége a legnagyobb bizonyíték önmagának - mint jelenségnek, bárminek - az illuzórikus mibemlétére. A Védák (sőt, az Upanisádok még inkább), a buddhizmus egyszerre tanítja a világ illuzórikus voltát és ideiglenességét is. Ahogyan csak a buddhizmusnak van - sok alapdoktrínákban is egymásnak ellentmondó - 816 ága, és valahol ízlés kérdése, ki mivel tud azonosulni, úgy valahol az is az lehet, hogy X a világot alapvetően ideiglenességében (és/)vagy illúzió voltában éli meg.

"léteznie kell egy örökkévaló másik világnak is, amelyben a boldogság igenis elérhető… és ha nem. akkor nem. fejen is állhatunk. "

Szerintem ez kizárt, ebben nem tudok hinni. Teoretikusan persze elgondolható (ahogyan minden metafizikai kategória is), de ilyen világ szükségképp csak in abstracto képzelhető el. Ami semmilyen vigaszra és megindokolható, jogos reménnyre nem adhat alapot. Nálam. Akinek pedig igen, annak ott mindig is ott volt az örökkévaló másik világ, a hol a boldogság elérhető, a Mennyország. Lehet hinni egy jóságos, gondoskodó Istenről. De ezt meghagyom az emberiség egyszerre legszánnivalóbb és legirigylésreméltóbb részének.