Mondjuk a cím valóban a lelki gyermekvállalási - nemvállalási problémáról ír, de a nyitóhozzászólásba belefér az is, hogy "mert anyagilag nem engedhetem meg magamnak".

A családtámogatást nem a magam szemszögéből nézem, próbálok a sajnálatos népességfogyásra orvosságot találni (hogy legyen aki az én korosztályom nyugdíját megtermeli :-(  .)

 

Mint írtam, szerintem az apa kutya kötelessége eltartani a családját, az állam max a terheket könnyítheti. Ami az én szempontomból ideális lenne az a családi adózás.

 

A dolgot tovább árnyalhatja, ha a leendő nagyszülők tudnának az unokák születésének útját egyengetni. Gondolok arra a nem szűk rétegre, akik frissdiplomával huszonévesen munkahely reménye nélkül laknak szüleik nyakán. Egy ilyen fiatal nőnek alternatíva lehetne a GYES, ha nem 180 ledolgozott nap után kaphatna csak ilyet. A három év után pedig esetleges továbbképzések birtokában ismét megpróbálhat munkát keresni.

Szerinted az állam szempontjából gazdaságos az, hogy 8-10 gyerek után fizet családipótlékot, gyereknevelési támogatást... a szülők pedig munkanélküliek.  

(a 4.-től a gyerekek csak azért születhettek meg, mert

a, a szülők unatkoztak tévézés helyett

b, a családi és egyéb pótlékból meg lehet valamilyen szinten élni.)

 

Az viszont aki normális munka mellett, adózva, 2-3 gyerekes családot szeretne, egyszerűen kicsúszik a biológiai intervallumból, mire összehozza a szükséges infrastruktúrát a gyerekhez.