Kedves Nyum!

 

Elnézést, hogy csak most...:-(

 

Igaza van az előttem szólóknak, viszont az is biztos, hogy ilyenkor úgy érzi az ember, hogy ez szinte megvalósíthatatlan.

Minden megfordul a fejünkben, attól kezdve, hogy Neki a legkönnyebb, és igazán az se állhat távol tőlünk, hogy elképzeljük, hogy a Másik(felünk) épp csak elutazott és nem halljuk a hangját, nem hallunk Felőle. Ez sokszor "könnyíthet" a fájdalmunkon. Lehet, hogy furán hangzik amit írtam, de higgyétek el, nem nehéz "megszülni" ezeket a gondolatokat, mikor mindent kapaszkodónak nézünk.

Nekem egy idő után az is segített, hogy elkezdtem keresni az értelmét annak, hogy Ő elment.

Nagyot fordult velem is a Világ, de hál'Istennek jó irányba. Megpróbáltam "folytatni" azt, amit Ő csinált, azt amit mindig is csodáltam Benne. Tény és való, hogy nem könnyű, de megnyugtató érzés, hogy volt értelme annak, amit Ő elkezdett.

Az apró problémák fel sem tűnnek, sokkal nyugodtabb lettem.  Megtanultam értékelni az életet. Nem szabad elfecsérelni azt a kis időt, amit itt töltünk. Szeretnünk kell azokat, akik szeretnek minket, és nem baj, ha elkerüljük azokat akik nem túl szimpatikusak, mert csak akkor marad több időnk az igazán fontos személyekre.

Ki kell mondani a jó és a rossz gondolatokat is, nehogy késő legyen bármire is.

 

Szóval értelmet kell nyerni annak, hogy Ő itt volt, Veled volt, mert már az is a sors csodája, hogy megismerhetted és szerethetted.  

 

Oka van mindennek, ennek is. Azt nem mondom, hogy próbáld meg elfogadni, de könnyebb, ha megpróbálod megérteni, tanulni belőle.

Számomra a velünk történtek ad sokszor erőt. Nem tudom igazán most szavakba önteni ezt, de remélem idővel érezni fogod Te is azt, amiről beszélek...:-)

 

Jó Rá gondolni... Érezd magad megtisztelve, hogy ismerhetted! 

 

Üdv