Ez nem feltétlenül így sorjázik.
Egyfelől van egy erős igény arra, hogy biza nálunk legyen minden szabályozott, mert megszoktuk, hogy az önállóságunk a seggvakarással kimerül.
Másfelől viszont évtizedes rutinunk van arra, hogy a jogszabályokat olyasféle szelíd, baráti tanácsként kezeljük. Hányszor, de hányszor láttam olyat, hogy egyértelműen szar szabályozás évekig hatályos maradhatott. Mert működnek a reflexek: ha szar, ki kell játszani. És ebben profik vagyunk. Csakhogy ez borzasztóan rombolólag hat az önkéntes jogkövetésre, mert ugyebár ha egy üzlet beindul, akkor a jó és normális szabályokat is leszarjuk (pld. Kresz).
Majd akkor lesz jobb világ, ha a szakmai, de mindenképpen civil önszerveződések ezerrel ordítanak, tiltakoznak, polgári engedetlenkednek, hogy márpedig ez a jogszabály szar, még ha nutellás üvegbe is van csomagolva.
Indián kartács biztosan emlékszik még, amikor 2000- ben valami okos kitalálta, hogy majd a hatalom megmondja mitől is számla egy számla. Elő is írták, hogy mi legyen rajta, nettó, bruttó, külön- külön, összesen, Pitagorász tétel, anyám tyúkja. Hónapokig szenvedett vele irdatlan sok ember, nyomtatni nem lehetett, mert vagy bolhavese betűkkel kellett, vagy több sorba, amitől áttekinthetetlenné vált, növelve a hibázás lehetőségét. Volt is valami óvatos tiltakozás, de legyintettek, hogy európúnijó.
Na, telik- múlik a népmesei idő, aztán mit ad isten, vagy két éve nézem ám, hogy visszatért a 2000 előtti szabályozás. Basszus, mondok, ez olyan, mint a kommunizmus, egy hosszú és keserves út, amelyik a kapitalizmusból a kapitalizmusba vezet.