Na, a 206-ban pontosan ezt kívántam volt feszegetni. Örülök, hogy nem vagyok egyedül. Hogy mi a "jó" és mi a "rossz" tett. Mivel semmi nincs ok nélkül, így egy - a közvélekedés által - esetlegesen negatívnak ítélt cselekedetnek is megvan a létjogosultsága. Csak ezt nagyon nehéz evvel az egoval terhelt világban elfogadni... még olyanoknak is, akik hisszük a karma törvényét. Nembeszélve a másik - népesebb - táborról.

Olvastam egy bardoban játszódó kedves kis párbeszédet, (Walsch:Beszélgetések Istennel) ahol elhangzik:

(Kis Lélek a Megbocsátást akarta megtanulni)

-         A következő életedben olyan dolgok fognak történni, amiért megbocsáthatsz – válaszolta a Barátságos Lélek.

-         De miért? Mit tudsz tenni ellenem Te, a Tökéletes Fény teremtménye, hogy meg kell majd neked bocsátanom?

-         Ó – mosolyodott el a Barátságos Lélek – biztosan kitalálunk majd valamit!

-         De miért? – a Kis Lélek nem értette, hogy miért akarná egy ilyen tökéletes teremtmény annyira lelassítani a rezgését, hogy tényleges gonoszságot tudjon tenni.

-         Egyszerű – magyarázta amaz. Megtenném, mert szeretlek. – Szeretnéd magad Megbocsátásként megtapasztalni. Nem? – Egyébként te is megtetted értem ugyanezt.

 

-         …amikor az Vagy, ami Nem vagy, akkor, ami Te Vagy, az nem Te Vagy! Nem létezhet meleg nélkül hideg, bánat nélkül nem lehetsz boldog, a „gonosz” nélkül nem ismerheted a „jó”-t. Ha valami akarsz lenni, akkor fel kell bukkannia valahol a világban ennek a valaminek vagy valakinek az ellentétének, hogy ez a valami, - bármi legyen is – létrejöhessen.

 

-         Egyetlen dolgot kérek cserébe – jelentette ki a Barátságos Lélek.

-         Akármit kérhetsz! – kiáltotta a Kis Lélek. Alig bírt magával az izgalomtól, hogy végre Isten bármelyik megnyilvánulását megtapasztalhatja. Megértette Isten tervét.

-         Abban a pillanatban, amikor ütlek-verlek, és a leggonoszabbakat művelem veled, amit csak el tudsz képzelni, … emlékezz, hogy  ki is vagyok valójában!

-    Ó! Nem fogom elfelejteni! – ígérte meg a Kis Lélek. 

Persze aztán gondolom akkorra már ő is elfelejtette.

Milyen nehéz megköszönni valakinek, hogy kegyetlen volt velem szemben!

Tudom, tudom... de milyen nehezen (sőt néha egyáltalán nem) ÉLEM!!!