Nagyjából így látom.

 

Egy kiegészítést teszek csak hozzá, amit írtam is Péter megoldási javaslatát idézve:

 

"Ezeket pedig mikor hallották, szívükben megkeseredtek, és mondták Péternek és a többi apostoloknak:

Mit cselekedjünk, atyámfiai férfiak?"

 

Péter csak ezután a látható és tapasztalható szívbéli megkeseredés után mondta (azt, amivel Te itt kezded) a megtérés szükségességét. Ennek a szívbéli, azaz őszinte megkeseredésnek a hiányát vette észre János a pusztában a farizeusoknál, s emiatt volt olyan kemény ott velük szemben. A magábaszállás, a bűnök őszinte belátása és megvallása hiányzott náluk, emiatt volt látható előre az, hogy nem fognak a megtéréshez illő gyümölcsöket tartósan megteremni. A megtérés tehát már a cselekedetek közé van sorolva, azaz önmagában a "hit" kevés. Erről vitatkoztam Prklht-tel eleget, s nem látta, hogy mi itt a fő kapcsolat! Azaz a Jézusban való "hit" e cselekedetek (szívbéli megkeseredés, megtérés, víz általi megkeresztelkedés Jézus Krisztus nevében, a bűnök bocsánatának átvétele, és Szellem általi megkeresztelkedés) összessége Péter leírása szerint. Ezeket már cselekedeteknek mondja Péter, s elegendőnek az üdvösséghez. Mert a démonok is hisznek, de rettegnek Jakab leírása szerint - joggal, mert náluk ezek a cselekedetek hiányoznak a tanusított hit mellé.

 

Tehát az a hit, ami csak pusztán hit Jézus létezésében, ami csak tudomásul veszi ezt a tényt, s azt, hogy Ő a megváltó, de ezeket a további hitbéli cselekedeteket nem tartalmazza - az nem az a hit, amit az újszövetség "Jézusba vetett hitnek", s az üdvösséghez elegendőnek mond.

 

Hála az Úrnak, lettek olyan farizeusok, akik tudtak annyira magukba szállni, hogy tartósan megteremték a megtéréshez illő gyümölcsöket, s az is látható, hogy Jézus szolgálata során volt olyan is, hogy minden a környezetében éppen ott lévő farizeusnak egy-egy pillanatra megelevenedett a lelkiismerete, s az által vádoltatván belátta a bűnösségét (Ján. 8,9.).

 

Amíg az ember kevély, keményszívű, addig nem tud teljesen magába szállni, s emiatt a megtérése részleges lesz, ahogyan az imádkozó farizeus, aki azt látta magában elsősorban, hogy mit csinál jól és helyesen, s mit csinál a valóban nála látszatra bűnösebb embertársa nála rosszabbul, helytelenebbül.

Azonban az Ő bűne nagyobb súlyú volt, még ha szám szerint kevesebb is volt, mert Ő az egész népet tanította, s vitte rossz, képmutató irányba a maga képmutatását, kovászát elegyítve az Istentől kapott igazságba, s annak a néppel való közlésébe. Így esett a verembe a vezető, s a vezetett nép is - tisztelet a kivételeknek. Mert sajnos nem a valóban a Szent Szellem által vezetett, és bizony szintén ekkor élő igaz emberek és prófétanők, Simeon-ok, Annák (Luk. 2,25-38.) voltak az akkori zsidóság szellemi vezetői, hanem hatalommániás Kajafások.

 

 

Üdv.:

 

vm