takarito Creative Commons License 2006.08.01 0 0 1892

A következőképpen értettem meg eddig a mondanivalódat:

 

Van tehát az

 

óember, aki hús és vér - tehát lélek vezérelt és nem örökölheti a mennyek országát. Hovatovább vagy van szelleme, ha nem nyomja el a lelkiismeretét, vagy nincs.

újember, akibe Isten Szelleme költözik, és Isten Szelleme által lesz vezérelve.

 

Most arra nem térek ki, hogy valójában Isten Szellemének a vezérlése a Biblia olvasásának napi aktualizálását jelenti, az ember saját életének az Ige szavaival való összhangba hozásával.

 

Valamint

a megtérés, ami Jézus Krisztus hit által elfogadását jelenti, ennek következtében amikor megkeresztelkedik, azaz az ember szívében levő lelkiismeretet élővé teszi kegyelemből Isten Jézus Krisztus kereszthalálára, az engesztelő áldozatra való tekintet miatt, majd Jézus Krisztus feltámadásának megelevenedésével együtt, amely alapján engedelmes, ezért új, már nem engedetlen, kemény szíve lesz az embernek az Isten Szelleme vezetésére. Ez a megigazult ember állapota, az igazságosság állapotába helyezett szív által.

 

 

Pontosítsad légyszíves azokon a helyeken, ahol nem úgy érted.

 

 

 

Előzmény: vámmentes (1886)