Akkor gondold végig, hogy a fenyegető kínai termékáradat mögött a világpiacihoz képest milyen bérek állnak!

Úgy gondolom, mindenkinek nyilvánvaló kell egyen, hogy egy dolog árát alulról legfőképp az határozza meg, milyen költségekkel állítható elő és juttatható el a fogyasztóhoz. Tartósan nem lehet önköltség alatt árulni, csak komoly támogatással, az viszont a hatékonyság növelése ellen hat, így szerintem mindenképp kerülendő. A költségeket millió dolog befolyásolhatja, de a globalizációnak hála, az alapanyagárak nagyjából mindenütt azonosak (plusz szállítási költség, de ez a késztermék eljuttatásánál is előjön, tehát lehet olyan áru, amit "nyersanyag-korában" érdemesebb szállítani, és lesz olyan, amit késztermékként.) Akkor mivel lehet játszani? Két dolog jut eszembe: a hatékonyság (jobb technológiákkal és jobb szervezéssel alacsonyabb energia és élőmunka költséggel, sőt, alacsonyabb eszközköltségekkel lehet dolgozni), illetve a munkabér és annak közterhei, amik a legnagyobb eltérést mutatják a világ különböző részein.

Na de mi is folyik nálunk? 100 ember dolgozik reggeltől estig, hogy valamit létrehozzon, másik 100 meg (képletesen) estétől reggelig, azon, hogy eltüntesse az előző 100 által létrehozott értékeket. Mindenki dolgozik, hogy majd' megfeszül, az eredmény meg nulla. Összehangolatlanul dolgozunk, vacakokat állítunk elő, ami néha rosszabb, mintha semmit nem csinálnánk. De mivel tényleg többet dolgozunk, mint a világ boldogabbik felén élők, mégsem élünk közel sem olyan jól, persze, hogy elégedetlenek vagyunk. Csak hát Te sem fizetnél annak a kőművesnek, aki minden nap ugyanannyit bont le a frissen rakott falból, amennyit felrakott!