Dr. Gellért Andor: Minek is?

2006, július 24 - 04:35 ÉS | Fókuszban | Kisebbség dosszié | Sófár tallózó

Forrás: ÉS

Amikor Heinétől azt kérdezték, hogy a zsidó vallás-e vagy nép, a nagy német költő úgy válaszolt "zsidónak lenni se nem vallás, se nem nép, hanem pech". A magam részéről én ezt úgy élem meg, mint százszázalékosan magyarnak született, a magyar kultúrán felnőtt, héberül még olvasni sem tudó, zsidó vallású egyén. Mint ilyen, annyiban különbözök a magyar katolikusoktól, mint amennyire különbözik a református, a baptista, a görög katolikus és így tovább. Súlyos kijelentés, de leírom: aki bennem a zsidót és nem a magyart látja, az antiszemita.

Akik a kisebbségi lét parlamenti elfogadásáért aláírást gyűjtenek, azok akarva-akaratlanul ezt a társadalmi előítéletet erősítik, engem pedig, felelőtlenül, a saját hazámban, saját magyarságomban, saját kultúrámban kisebbségi létbe erőltetnek. Hol van akkor az igazi hazám? Izraelben? A zsidó országot tisztelem és becsülöm, mint a világ bármely országát tisztelő és becsülő kultúrember, de semminemű egyéb kötődésem nincs hozzá. Aggódva figyelem a létéért folytatott élethalálharcot, amely sajnos, még messze nem dőlt el, és reménykedem, hogy a távoli béke megnyugvást hoz mind a zsidók, mind az arabok életében. Én azonban Izraelre mint anyaországra nem tudok gondolni.

Hónapok óta figyelem, mi lehet az oka itt és most a zsidó kisebbségi lét törvényi erőltetésének? Talán csak nem az, hogy zsidó nyelvkönyvet olcsóbban lehetne kiadni? (Kozma György: Nemzetiség? Minek is?, ÉS, 2006/27.) Hiszen ezt százezer zsidótól gyűjtés útján is meg lehetne oldani. Vagy az, hogy a zsidó kisebbség is állami támogatásban részesülhetne? Ezt ennél rosszabb időben senki nem vethetné fel. Azt hiszem, a válasszal Szegő Péter szolgál (A zsidóság kisebbség is, ÉS, 2006/27.) Azt írja: "Az etnikai kisebbségé válás mellett szól, hogy a leendő Országos Zsidó Kisebbségi Önkormányzat potentátjai remélhetőleg felemelik szavukat..." (kiemelés tőlem - G. A.). Erről van szó: néhány mai hétköznapi foglalkozású egyén azon töri a fejét, miként lehetne ő is potentát, miként oszthatna szét néhány milliót a zsidó kultúrára, amely egyébként az önjelölt potentátok nélkül eddig is megvolt. Ezt, az elszólás ellenére, nyilván tagadják. De az Örökkévaló az embert nemcsak a felszín megértéséhez szükséges ésszel áldotta meg, hanem azzal a képességgel is, hogy a dolgok és szavak mögé lásson.

Amennyiben az ötlet keresztényektől származna, most mélységesen fel lennénk háborodva.

Heinének igaza volt, Ungvári Tamás (A walesi bárdolatlanok, ÉS, 2006/25.) pedig stílusában is udvarias, mindahhoz képest, amit minderről én (is) gondolok.

Dr. Gellért Andor

Élet és Irodalom

50. évfolyam, 29. szám