cápaFeri Creative Commons License 2006.07.24 0 0 3767

Hali sz946cs!

 

Kicsit utánanéztem az ablakvezérlőnek..hát elszálltak az árak rendesen! Ami kpl. és 4 ablakot vezérel mindjárt majd 10000! Régen voltam raktáros, amikor ilyeneket rendelgettem:-) Mondjuk akkor az ügyes villanyos kollégánk ritkán igényelt gyári kütyüt, csak megmondta milyen reléből, meg biszbaszokból mennyi kell neki a munkához. Gondolom persze azóta az autó belső elektronikája is sokkal modulszerűbb lett, nehezebb hozzáilleszteni bármit is, mert ilyenkor a gyári ablakvezetékek némelyikét ki kell váltani, hogy gyújtás nélkül is kapjon áramot. Szóval egyelőre nem döntetem szét a kocsit, majd ha hozzáértő szaki ismerősöm időt tud szakítani. Akkor meg ha  már szétszedi, beköttetem a vezetőajtón lévő ledet is, mintha lenne benne sivító ketyere. Pancserokat az is távoltart, kicsit ügyesebbeket meg a váltózár és a fólia. Aki meg nagyon ügyes, annak meg talán nem lacsi, hanem audi, bömös kell! :-) 

Viszont a képed a hőmérőről sokat segített, köszönöm szépen! Ma vettem is egy egykijelzős változatot. Sokáig méregettem, hova is lenne praktikus tenni, de számomra is az a hely tűnt a legjobbnak, ahova a tiédet is rakták. Könnyű elvezetni a vezetéket, nem takar a kormány, stb. Hátránya a kütyümnek, hogy csak gombnyomás után és csak 2-3 másodpercig világítja meg a kijelzőt neonkéken egy led, viszont nem kell 12V-ot vinni neki, mint a neten hírdetett komolyabb fajtákhoz (mert elemről megy), ami akkufeszültséget is mér, meg hangot is ad. Tehát maradt az egyszerűbb, fél óra alatt be is raktam, elvezettem a biztosítékdobozban a vezetéket, csak az ajtótömítésnél látszik belőle 2 cm-nyi.

Üdv!

Előzmény: sz946cs (3761)