Ezzel azért vitatkoznék.

Az 1890-ben alakult szocdempárt eléggé jól szervezett volt, nagyon sokat tett a munkából élők lehetőségeinek, életkörülményeinek javításáért, és én pl. a kulturális és közösségi tevékenységüket kifejezetten kiemelkedő jelentőségűnek tartom.

A parlamenti képviselet nehéz ügy volt Magyarországon, lévén agrárország, meg aztán ne felejtsük el, hogy kb. 14-24 között itt olyan káosz volt, hogy ihajcs! A háború, a kommün és utána a trianoni trauma rettenetesen megzavarta a normális fejlődés menetét, nem a parlamenti munka volt a központi kérdés, hanem a nemzeti sérelem. Ilyen légkörben nagyon nehéz volt a szocdemeknek létezni is, nemhogy eredményeket felmutatni. De azért éltek, dolgoztak, csinálták a sport- és olvasóköröket... az is nagy dolog volt akkor!

Peyer kompromisszumát persze itt évekig árulásként tanították, a magam részéről igazat adtam neki: a legális működés fontosabb volt, mint az állami alkalmazottak közötti szervezőmunka.

45 után meg tudjuk, mi lett. Nagyon kár volt fuzionálni...