Ali Ttaik-al-Rep Creative Commons License 2006.07.21 0 0 13736
Elég bőven le lett már írva, mennyi mindenen pazarol a MÁV és az egészségügyhöz hasonló "tékozló koldus". Ezen a mellékvonalak bezárása nem segít, de amit tenni kellene, azt nem teszik. A Volánok esetén történtek lényegi változások, de ami a vicinálisokat érinti, ott lég kevés jót tudok mondani, hiszen a Volánnak sem a kedvencei a kisforgalmú vonalak. A Volán is elég rugalmatlan, ha más cégekkel, vagy más megyében lakozó "önmagával" kellene együttműködnie (városi közlekedésen belül találkozom azzal, hogy még csak érteni sem hajlandók a problémát, amiről tárgyalni kellene).

Az utasszállítás közútra terelésének hátrányairól is esett már itt szó, kiderült, hogy szó szerint halálos tényezők maradtak figyelmen kívül.

A diák és nyugdíjas kedvezmények ellentételezéséért a Volánok ugyanúgy nyújtják a markukat (jogosan), az ingyenesen utazók számát és arányát meg becslik -- és megnézem, melyik cég akar a maga kárára tévedni. A párhuzamos vonalaknál így a két állami cég külön-külön is többet húz le állambácsiról (azaz az adófizetőkről), mint a valóság, ennek ellenére T. úr a távolsági forgalom párhuzamosságában nem talált kivetnivalót...

Nem lesz tiszta kép a bezárások után sem, ami azt jelenti, hogy a lényeg nem változott, így egy idő múlva megint bezárások lesznek. Mindaddig, amíg egynél több vonal van a rendszerben, mindig lesz egy "legköltségesebb".

/a/

Előzmény: ujfigura (13729)