Üdvözlök mindenkit, jön a következő eresztés:
(mármint, hogyan lehet költséget csökkenteni és bevételt növelni a magyar mellékvonalakon)
9./ Felújított vasúti betonaljak felhasználása. Az 1980-as években sok rakodóterület épült használt betonaljakból. Mára ezen rakodóterületek egy része használaton kívül van. Ha semmilyen szükség sem látszik ezekre, fel lehet szedni. A betonaljak java újratiplizés után pályába kerülhet. A törött v. repedt aljak meg jók lesznek a már fent említett peronok elkészítéséhez.
10./ Vonalkorrekciók. Mire gondolok? Mondjuk egy települést elkerül a vasút, valahol messzebb van az állomás. Ha a helyi viszonyok lehetővé teszik, közelebb kell vinni. Ha az utcahálózat megengedi, be kell vezetni a vasutat (nem a nemzetközit, mint Zegerszegen) az utcákon át. Itt most sokan felszisszennek, hogy Úristen az sokba kerül. Persze, de borítékolom, hogy utána busszal nem fog utazni csak max 4...8 %. Ki kell számolni a megtérülést minden egyes esetben. Volt már rá példa a magyar történelemben: 1952-ben a mezőhegyesi kisvasúton olyan nyomvonalkorrekció történt, hogy a Dombiratost elkerülő pályaszakaszt bevitték, keresztül a falun.
11./ Motorvonatok, motorkocsik, kismozdonyok alkalmazása. Fő cél: üzemanyag-megtakarítás. Ennek érdekében a vonat tömegét a lehető legkisebbre kell szorítani. is vonattömeg további előnyei: alacsonyabb beszerzési költség, pályakímélés, nagyobb gyorsulás, kisebb fékút. Tehervonatoknál kismozdonyok alkalmazása előnyös. Magyarországon normál nyomtávon a motorvonatok alkalmazása elterjedt, kisvasúton viszont nem. Mivel a hazai kisvasúti járműpark rekonstrukcióra szorul, elsősorban motorkocsikat kellene beszerezni.
12./ Rá- és elhordó hálózatok létesítése. Egy-egy vasúti gócállomásra gyűjtik a környék áruját, utasát. Megteremtődik a háztól-házig fuvarozás. Ilyen rá- és elhordó lehet:
a./ Keskenynyomközű vasút. Az 500, 600, 760 és 1000 mm nyomtávolság elterjedt, legelőnyösebb a 760. A kisvasút lehet a nagyvasúti cég tulajdonában, de lehet más cégé is (pl. erdei v. üzemi vasutak).
b./ Normál nyomtávú ráhordó hálózat. Ide tartoznak az iparvágányok, vontatóvágányok, városi villamosvasutak vagy a BHÉV vonalhálózata, gyárak belső vasúthálózata.
c./ Közúti járművek. Ezek lehetnek a MÁV vagy az adott mellékvonalat üzemeltető társaság tulajdonában, esetleg külső vállalkozó bízható meg közúti ráhordással. Utóbbi viszont könnyen a vasút konkurenciájává válhat, ezért vigyázni kell vele!
Ráhordó hálózatok létesítését a MÁV nem alkalmazza, kivéve az ipar- és vontatóvágányokat.
13./ Igényekhez igazodó menetrend. Jó menetrend nélkül még a legszínvonalasabb szolgáltatás sem ér semmit. Olyan menetrend természetesen nincs, amely mindenki igényeinek megfelel. Az utazási igényeket az alábbi prioritások szerint kell kielégíteni: (sorrend betartása kötelező!)
a./ hivatás- és tanulóforgalom
b./ a közigazgatási központba irányuló ügyintéző- és bevásárlóforgalom
c./ a legközelebbi nagyvárosba irányuló tanuló-, bevásárló-, ügyintéző forgalom, lehetőleg átszállás nélkül.
d./ a turizmus igényei (turistavasútnál ez az első és egyetlen!)
e./ egyéb igények.
Ezt a sorrendet minden mellékvonali menetrend elkészítésekor figyelembe kell venni, így érhető el a legmagasabb piaci részesedés.
14./ Kerékpártároló. Az állomáson (megállóhelyen) kerékpártárolót kell létesíteni, ahol a vasúti cég csekély díj ellenében az utasok kerékpárjait őrzi. Kerékpárral a távolabb lakók is könnyen eljutnak a vasútállomásra.
15./ Kihasználatlan épületek, épületrészek bérbeadása. Több előnye is van. Növekednek az alaptevékenységen kívüli bevételek, és ha kereskedelmi v. szolgáltató egység veszi bérbe a helyiséget, akkor a lakosság a vásárlással egybeköti az utazását is. Újabb utasok nyerhetők. A bérlő a fuvarozásait esetleg vasúton is lebonyolíthatja (áruforgalom növekedés). Előny továbbá, hogy a kihasználatlan épület nem rontja többé a közbiztonságot (pl nem költöznek be csavargók)
16. Kihasználatlan területek bérbeadása. Mezőgazdasági v. egyéb célra. Sok helyen nagy szántóföldek és a vasúti pálya között több méter széles gazos sáv van, miért ne lehetne csekély díjért bérbe adni és a szántóföldhöz csapni.