Tisztelt Szülő!

Gyermeke viselkedése tűrhetetlen. Utolsó esélyét is eljátszotta azzal, ahogy a múlt heti osztálykirándulásunk alkalmával kihasználta osztályfőnöke jóindulatát, azaz az enyémet.
Nem is volt vele különösebb gondom, amíg nem látogattunk el a Hadtörténeti Múzeumba. Itt aztán végképp kihúzta a gyufát. A kedves fiacskája elcsámpázott a csoportunktól, és – ezt még mindig homály fedi, hogy csinálta – felrobbantotta a múzeumot egy „Tilos a belépés” feliratú táblácskával ellátott ajtóval eltakart teremben, ahol feltételezéseim szerint valamiféle robbanóanyagra tehetett szert. Ezzel saját magát, és társait is veszélybe sodorta. Csak annak köszönhették a túlélést, hogy sokat tanultak az amerikai rajzfilmekből; sikeresen elsajátították a „hamuból újjáéledés” művészetét… DE EZEK UTÁN HOGY MONDJAM NEKIK, HOGY NE NÉZZENEK ILYEN FILMEKET!?
A fenti indokok alapján gyermekét osztályfőnöki figyelmeztetésben részesítem. Tehetem; én vagyok az osztályfőnök.
Kérem, ezúttal ne jöjjön be személyesen az iskolába – úgy szeretem ezt az új berendezést a tanáriban, nem tervezzük, hogy máris lecseréljük. Telefonon is beszélhetünk; megértését köszönöm.
Nagy bánatomra azt kell javasolnom iskolánk igazgatójának, hogy tanácsolja el Pistikét oktatási intézményünkből. Nem a tanulmányi eredménye itt a gond, hanem egyre romló magatartása. Remélem – az egész tantestület nevében -, könnyen be tud majd illeszkedni az új iskolájába, és szellemileg kiegyensúlyozottan folytathatja harmadik osztályos tanulmányait.
Megértését ismételten köszönöm, remélem, egyet ért döntésemmel.

Tisztelettel:

én, az osztályfőnök