Elmúlás

Tűző nap szikkasztotta,
sárból gyúrt kicsi testét
tapasztgattam, reményvesztve.
Repedései közt az elmúlás
kacsintott felém.
Megértettem őt, s ő
örömet nyújtott, míg létezett.
Becézgettem őt,
a dolgunk ennyi volt.
Mint gyermekkorom könnyei,
az elolvadt hóember miatt,
amit úgy szerettem.
Fájdalmam könnyei
tovább apasztották,
végigfolytak rajta,
sósan, langyosan.
utat törve valami új felé.
S tavasz lett másnap,
mosolygós tavasz.