Ki-ki döntse el, hogy ez-e a legjobb előélet egy legfőbb ügyészi kinevezéshez (HVG portré):

---
Portré a legfőbbügyész-jelölttel
2006. április 12. 18:20

"Történelemtanárom Antall József volt" - említ egy meghatározó gimnazistakori élményt az államelnök magányos mérlegelése nyomán nemrég megnevezett, éppen 65 éves fővádlójelölt.

Igaz, akkoriban még inkább zenei talentuma alapján képzelt számára sikeres jövőt IBUSZ-tisztviselő papája és a háztartásbeli mama. Aztán egy makacs ínhüvelygyulladás mindennek véget vetett, és az érettségi, valamint egy év fizikai munka után a jogra jelentkezett, "mert akkor inkább diplomata szerettem volna lenni, és azt hittem, ahhoz jogi diploma kell". Ez vezeti aztán Kádár Miklós professzor büntetőjogi előadásaira, ahol nevezett jogtudós "személyisége annyira magával ragadott, hogy elhatároztam, büntetőbíró leszek". Ebbéli ambícióját a szakmai környezet is észleli, így lesz 1975-ben, 34 évesen a győri járásbíróság elnöke, négy évre rá pedig már a Legfelsőbb Bíróság büntető ügyszakos bírójaként működik. A nagy politikai átalakulás idején két évig még a megalakuló független bírósági szakszervezet országos elnöke, ám 1991-ben hirtelen az Első Amerikai-Magyar Biztosító vezető jogtanácsosa, illetve személyzeti igazgatója lesz. Igaz, közben tanít is több egyetemen, de tanul is - pszichológiát, vallástörténetet. 2000-ben az akkor kinevezett legfőbb ügyész, Polt Péter meghívja alakuló csapatához, amelyben a sajtóiroda, illetve az országos sajtószóvivői hálózat megszervezését kapja feladatul. "Tárgyaló ügyészként dolgozni már nem jutott idő", ám 2003-ban megpályázza a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség vezetői posztját, amit el is nyerve olykor már gyakorló ügyész is lehet.

"A zenei cd-k és könyvek mellett sok mást is gyűjtök. Például baglyokat, de nem kitömve, hanem fából, fémből, agyagból, porcelánból készítetteket, és szép a söröskorsó-kollekcióm is" - említi, mivel enyhíti a bűnüldözés feszültségeit a pesti lakásába most visszatérni készülő, elváltan élő reménybeli fővádló, aki úgy érzi, mégis lehet, hogy egyszer idővel végleg Szegedre költözik, mivel "számomra nem Budapest az ország közepe".

---
- Még meg sem alakult az a parlament, amelynek majd szavaznia kell az ön személyéről, így azt sem tudhatja, kit hívjon fel, ha puhatolózni szeretne esélyeiről. Hogy bírja a feszültséget?

- Én végtelenül türelmes ember vagyok, bár bennem is ott a várakozás feszültsége. Egyben meg kell kritizáljam kérdésüket, mivel nekem nem volt, és ma sincs semmilyen politikai hátterem. Magyarán: eszembe nem jut, hogy lobbizzak a magam érdekében.

- Már vissza is vonultunk, miközben arra gondolunk, korántsem ez az első sorsfordító helyzet az életében. 1991-ben például negyedszázados bírói életműnek fordított ripsz-ropsz hátat, mikor kapott egy biztosítós ajánlatot. De miért éppen ön? És mennyiért?

- Magam is meglepődtem, amikor megtalált egy amerikai multinacionális cég, ám hiába magyaráztam, hogy a pénzügyi világ idegen terület nekem, azt a választ kaptam, hogy a jogi intelligenciámra van szükségük. Azzal is nyugtatgattak, hogy amiről úgy érzem, hogy nem tudom, azt majd náluk megtanulom. A fizetés többszöröse volt a bíróinak.

- Azt gondoltuk, hogy attól félt, bíróként kikezdik - például egy korábbi párttagság okán...

- Először is: a legfelsőbb bírósági kollégáim jelentős része tagja volt az akkori állampártnak. Magam is. Másrészt viszont a magam részéről soha nem engedtem, hogy a párt részéről bárki is beleszóljon a munkámba. Amikor 1975-ben alig 34 évesen a győri járásbíróság elnöke lettem, már az első héten közöltem a feleségemmel, hogy valószínűleg nem sokáig leszek itt elnök, mivel egy ügy kapcsán kapásból sikerült összerúgnom a port a győri városi párttitkárral. De nem hagytam magam, és szerencsére végül is győztem.

- Végül szép bírói, sőt legfelsőbb bírósági karriert futott be. Mi kívülállók sajnos nem tudunk felidézni nagyobb, ön által vitt ügyet. Segítene felfrissíteni az emlékezetünket?

- Ezek helyett hadd meséljek el egy esetet még győri bíró koromból. Pedig az ügy szinte jelentéktelen volt. Csakhogy amikor kihirdettem az ítéletet, az idős parasztember vádlott akkora tisztelettel hallgatta és köszönte meg a szavaimat, hogy azt máig nem felejtettem el. Akkor jöttem rá, hogy ennek az embernek ez az ügy volt a legnagyobb.

- Igazi tantörténet ez. De születtek-e tananyaggá, precedenssé lett ítéletei is?

- Maradjunk annyiban, hogy előfordult, de hadd fogalmazzak úgy, hogy bíróként én legfeljebb apró köveket adtam hozzá a büntetőjog-elmélethez.

- Akkor hadd kérdezzünk rá egy, az önéletrajzából kitűnő érdekes momentumra: csak angolul beszél, azt is legfeljebb középfokon. Vagy lehet, hogy ha más országok joganyagát eredeti nyelven tanulmányozná, az csak megbontaná jogfilozófiájának egységét?

- A válasz prózaibb: töredelmesen be kell vallanom, hogy semmi tehetségem a nyelvekhez. Még egy ilyen gondom van: kifejezetten rosszul tájékozódom. Ha nekem azt mondják, balra kell menni, lehet, hogy az ellenkező irányba indulok. A nyelvtehetség hiánya persze szorgalommal pótolható, én azonban még csak szorgalmas sem vagyok.

- Miként boldogult így egy amerikai biztosítónál?

- Kínnal-keservvel. Azt mondta az igazgatóm: te megtanulsz ötven százalékot angolul, én pedig ugyanennyit magyarul, és középen találkozunk.

- Isteni humora van, de Polt Péter nyilván nem csupán ezért reaktiválta. Igaz, az ügyészi pályán új fiú volt. Hogyan fogadták a testületben?

- Ama tíz esztendő az üzleti világban itt is a segítségemre volt. Megtanultam ugyanis, hogy semmire sem szabad azt mondani: ehhez vagy ahhoz nem értek. Ilyen nincs. Először azt kérdezték: meg tudok-e szervezni egy sajtókonferenciát? Mondtam: bármikor. Ehhez azért is volt némi önbizalmam, mivel eszembe jutott, hogy egy időben az újságírói szakma is megfordult a fejemben. Írogattam is az Egyetemi Lapokba...

- Akkor egy kicsit még kollégánk is. Viszont, úgy tudjuk, a szóvivés minden energiáját lekötötte, így valójában nem is ügyészkedhetett. Ezért pályázott utóbb Szegedre?

- Én azért pályáztam meg a fellebbviteli főügyészi posztot, mert éreztem annyi erőt magamban, hogy megszervezzek egy főügyészséget. Így végre hosszú kitérő után ismét a szakmámban vagyok. Itt aztán, bár semmi ilyen kötelezettségem nincs, mentem tárgyalni ügyészként is, hogy megmutassam a beosztott kollégáknak, mire gondolok, amikor meggyőző ügyészi fellépésről beszélek.

- Ehhez képest nemrég meglehetős szkepszissel nyilatkozta, hogy ma is szinte hiábavalónak érzi a munkáját, mert a bűnözés csak nem szorul vissza, sőt ezt már remélni is naivitás. De mi a teendő? Jöjjön a sokak sürgette nagyobb szigor?

- Híve lennék a szigorúbb ítéleteknek. Persze vannak cselekmények, ahol elegendő az enyhe büntetés vagy akár a vádelhalasztás, a próbára bocsátás is, de a durva, elborzasztó cselekmények mások. A drog pedig más miatt veszélyes. Rendkívül veszélyesnek érzem a jövendő nemzedék egészére nézve. Ha persze valaki azt mondja, hogy semmilyen büntetés nem használ, készséggel elismerem, csak arra kérem az illetőt, hogy mondjon helyette valami hatékonyabbat...

LINDNER ANDRÁS - HORVÁTH ZOLTÁN