Mindenben igazad van és mégsem.
Nyilván az ország bármely pontján építesz bármilyen gyárat, az ellenállásba fog ütközni az ott lakók egy részétől. A másik része, aki most munkanélküli vagy szeretne jobb helyen dolgozni, mint a jelenlegi, vagy szeretne helyben dolgozni és nem ingázni, az pedig azt szeretné, ha helyben épülne minél több gyár.
Az első problémára az lehetne az egyik durva megoldás, ha az alföldi vagy hortobágyi tanyavilág közepére építenék az összes gyárat, mert ott zavarja a legkevesebb lakost. A természetvédelem persze mást mond.
A másik durva megoldás, ha a határra építjük, mert akkor csak a környezetének felét súlytjuk vele, a másik felét meg szívják a szomszédok. Ezt csinálják most Szentgotthárdtól 100 m-re az osztrák oldalon.
A harmadik durva megoldás, hogy olyan helyre építesz, ahol már eleve van egy szennyező forrás, és a helyieknek már úgyis mindegy. Ilyen a gumigyár Dunaújvárosban, és akarnak oda egy hulladékégetőt is (egész pontosan a Duna másik partjára a város mellé.)
A 33 szűrőt teszünk fel ígéretet be lehet tartatni, hiszen bizonyos engedélyeket csak úgy kaphat meg, ha azoknak megfelel, és az ellenőrzések során bebizonyosodik, hogy használják is.
A vasúton fogunk szállítani kijelentést nem tudom komolyan venni, hiszen bármelyik pillanatban hivatkozhat üzleti érdekeire ha olcsóbb neki közúton vinni.
Egyébként minél több gyár van az országban, annál könnyebb elhelyezkedni és annál jobban lehet ugrálni a helyek között, ha több a pénz vagy kényelmesebb valamelyik, tehát a lakosoknak ez lenne az érdeke.