Írtam: a görög drámák "egységesebb, komolyabb és komorabb, méltóbb dolgokról tudnak és valóban tudnak/!/ szólni". A személyiség, amit megjelenítettek, attól még összetett lehetett, sőt egyértelműen az is volt. /Különben nem lett volna dráma.:)/ De nem volt ennyire kórosan szétdarabolódott, felaprózódott, volt nekije önnön magában fogódzója.
A ~mai külső/belső világban és a nyilván ezt tükröző, tükrözgető ~mai művek jó részében akárhogy is, de szétesés van. És iszonyú nehéz megtalálni, megfogni a sok bába közt a fogódzót, alkalmasint /hogy idekeverjem a gb-vel folytatott beszélgetéseteket/ a gyermek-énünk /a gyermekségünk, gyermek-voltunk, teljességünk, egész-ségünk/ kezét.