<center>Hol a vihar lantja húrját tépi
árva szívem száraz gyökerén,
ahol a föld összeér az éggel,
ott boruljon rám a szemfödél.

Jégeső verje fakó arcomat
s ha az utolsó sóhaj felszakad
égessen el lángjával a nap.

Hulljon rám a langy eső szitálva,
símogasson gyöngéden a szellő,
s én itt várom súlyos kőbe zárva,
hogy átöleljen végre a teremtő.

Adj Uram békét neki.....</center>