Orosz László Kaposvárra igazolt
Kaposvár, július 3. Csirke Ferenc után egy újabb pécsi, a 35 esztendõs center is a somogyi együttest választotta
Úgy tetszik, megfordult a „menetirány” Kaposvár és Pécs között.
Eddig jobbára a baranyaiak igazoltak a somogyi együttesbõl (gondoljunk csak Dénes Gáborra vagy Sztojan Ivkovicsra), most viszont éppen ellenkezõ utat járnak be a kosarasok.
A többes szám magyarázata, hogy Csirke Ferenc után Orosz László (képünkön, világos mezben) is elkötelezte magát a Kaposvári KK csapatához.
A 35 esztendõs, 207 centis, korábbi 120-szoros válogatott center egyéves szerzõdést kötött a kétszeres magyar bajnokkal. Friss hír az is, hogy távozik Kaposvárról egy másik palánk alatti kosaras, Trepák Zoltán, akit információnk szerint a Nyíregyháza és a Debrecen is csábít.
„Biztos vagyok benne, hogy Orosz Laci megfelel majd az elvárásainknak – mondja Kovács László, a KKK ügyvezetõ-igazgatója. – Az õ esetében is igaz, vannak jó és kevésbé jó játékosok, és csak ez számít, s nem az illetõ kora.”
A sportvezetõ egyébiránt tanulságosnak ítéli a múlt hét végi, trevisói túrát, amelyen játékosok tucatjait figyelhette meg a híres börzén. „Korábban három légióst szerettünk volna a következõ évadra, ám lehet, hogy végül még egy érkezik hozzánk” – teszi hozzá Kovács.
(sahin)