Tudom, kedves takarito, hogy kizártak, akarom mondani bezártak téged az igeforumon.
Ugrifülest (ott KSZA), Szombatosokat is bezárták.
Csak szabályozott, lényegtelen dolgokat mondhatnak ott az emberek nyilvánosan, tartva attól, és persze gyakran elviselve, hogy az ott garázdálkodó, fórumot játszogató opok tetszésük szerint törölgethetnek, és ide-oda rakosgathatják szólásokat, ahogy hormonháztartásuk, vagy pillanatnyi szeszélyük diktálja.
Aki odaír, magára vessen. Én elég régóta ezt mondogatom, nem is véletlen, hogy így is vagyok velük.
CSerfa
U.I.:
Az én tanúságom ellenük még keményebb.
Engem meg minden fórumukról, sőt, a csetjükről is kitiltottak. Nem panaszként mondom, hanem jelzésként.
Cifrábbat is tettek. Egy ATTee nickű emberük (a vezetők nagy haverja, programozó) egyenesen gyilkosként ítélte el testemet, szellememet meg gonosz démonnak. Jót játszott a fórummal, mintha övé lenne az egész. Így megcsinálta azt is egyszer, hogy ellenem jelentkezett be több napig az egész igefórum, mint gonosz szellem ellen (én voltam az a gonosz szellem, el is ítélt egy akkor futó topicban). EZ a csodálatos ámokfutása azért lehetett ATTeenek, csak, mert a főnök (erec) egy időre távol volt. Erec visszatértére nyom nélkül kitörölte a dolgot.
Attee egyébként valami apostolként e fórumon is felütötte egy időre a fejét, és összevissza kárhoztatta fórumtársainkat. Mikor intettem, nem kéne ezt tennie, ez helytelen, örökre elhatárolta magát tőlem. Ezután azonban egy idő múlva sutyiban az általam szkennelt recognizált, és javítgatott Csia fordítású Újszövetséget feltette valami diplomamunkájába (Igevadász) több más fordítás mellett, csak éppen a dőlt betűs részeket kiegyenesítette (nem vette figyelembe). Semmiképpen nem engedett kérésemnek, majd panaszomnak (ami szerint helytelenítettem, miért Csia tévedésének mondja a dőltbetűs (valószínűleg betoldott) részeket, miért mindig más hibázik, miért más mulasztásának mondja a sajátját.) Meg ne tudd, mit kaptam panaszomért, kitiltás, barátom kitiltása, fogalmazgatások, majd a fenti őrült ámokfutás. Az Igevadászról levette Csiát, noha nem kértem, de ha levette, hát nem is engedem vissza, míg úgy ki nem javítja, ahogy elvárom (a dőlt dőlt legyen), és nem Csiára keni a hibákat, hanem vállalja.
Erec meg veszteségnek könyvelte el, hogy már nincs a fórumján (azaz az Igevadászon) a Csia újszöv., mintha az én hibám lenne. Így én tök értéktelen, sőt, annál is megvetettebb lettem számára, nyugodt természetességgel önkényeskedik, ítél, gyakorol rajtam azóta is, tetszése szerint bannolt (tiltogatott), amikor csak akarta, noha semmi szabálytalant nem tettem.