Kedves takarito!

Reménytelen a párbeszéd közöttünk, reménytelen a te (vagy az én) helyzeted is, ezt írtam neked. Nem is lesz köztünk párbeszéd, ezt is írtam (nem ilyen szavakkal).

Én egyetlen egy szembeszökő (és nem tagadodm, nekem kényelmes) dologban mutattam meg tipikus hibáid egyikét. Hogy más lássa, mert ...

Na és azon meg persze csodálkoztam, hogy – tán a nagy meleg hatására bágyadtabb lehettél – nem is tagadtad teljesen a hibádat, habár hajladoznál, és persze egyből a magad dicsőségére fordítanád, egyből valamiféle tant, megszívlelendő megállapítást fejlesztenél ki belőle. Mert az, ugye, elmaradhatatlan ;-)

Szóval késő már, reménytelen, járd csak tovább utadat!

CSerfa