takarito Creative Commons License 2006.06.13 0 0 1127

 A törvény alatt a Bibliában Mózes teljes kitételei a használatosak, nem pedig a mai keresztény, és ezzel leszűkített értelmezések. Jézus beszélt a szeretetről, nem Mózes. Mózes arról is beszélt, hogy féljed a te Urad Istenedet a szeresd a te Urad Istened mellett, de a hangsúly a parancsolatok megtartásán és a megszegőinek a megbüntetésén volt. Hangsúlyozni szeretném, hogy ahol nem a büntetésre helyezik a hangsúlyt, ott a törvénynek semmi értelme. Ha pedig Isten akaratát akarod cselekedni, abban nem Mózes parancsolatai, hanem Jézus tanításai a mérvadóak.

 

Pontosan azon a 2x meggondoláson van a hangsúly, mert a büntetés igen szigorúan ki volt mérve Izraelre.

 

A galata levél persze másképp fogalmaz, hiszen a rómabeliekhez azt írta Pál, hogy nem a cselekdetekből való az igazság. De másfelől a testet tenni felelőssé a gonosz cselekedetekért és a lélek szerinti cselekedeteket a jó cselekedetekért ugyancsak elhibázott következtetése Pálnak. A test ugyanis semmiért nem felelős, ezért a testet hibáztatni indulataival és kívánságaival együtt eleve rossz irányba tereli a hívő megítélését. Teste indulataival és kívánságaival együtt ugyanis a hívőknek, az igazaknak és a szenteknek is van, tehát a gonosz cselekedetek nem a testből származnak. Jézus ugyan mondta, hogy a szívből származnak a gonosz cselekedetek, de ezt a mondását Jézusnak valószínűleg Pál nem ismerte. Az evangéliumok is a levelei után születtek meg. Ha a test a felelős, akkor a sanyargatás valóban megoldás lenne, ahogy Pál ki is jelenti. Azonban nem a test a felelős, ahogy a tapasztalat be is bizonyítja, hogy sanyargatással nem változtatható meg a gonoszság. Ha pedig a szív a felelős, akkor a Jézusi tanács áll meg, ami pedig a szeretet. A szeretet pedig valóban megoldás a gonosz ellen.

 

Hogy az üdvösséget hit által adja az Isten, ezt nem velem kell megvitatni, erre ott van Jézus tanításai, amelyek sok helyen sokféleképpen választja szét az igazakat a gonoszaktól, a jó fákat a romlott fáktól, a búzát a konkolytól, és mindegyiket a cselekedeteik alapján helyezi a mennyek országába vagy veti a tűzre.

Tény hogy Jézusnál segít a tanításaiban való hit, hogy eligazítson a helyes cselekedetek megítélésében. De a döntő NEM a hit, hanem a cselekdet. Ezt viszont Pál nem tudja, ezért ad sajátot. Csakhogy az nem Istentől van.

Amikor Jézus arról beszél, hogy megítéli a Szent Lélek a világot bűn tekintetében, hogy nem hisznek ő benne, akkor gondolj arra, hogy Pál megítélése is pont azt szolgálja, hogy megítéltessen benne az, amiért nem hisznek Jézus tanításában.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: actionman (1116)