Egy dolgot általában kifelejtenek a vallások, hogy lehet beszélni értelemről, igzságról, intelligenciáról, de annak a folyamatnak a felismerése kimarad, amely által a gondolkodást korlátozások közé szorítjuk.

Amiképpen a virágot is beültetheted a sötétbe, az embert is a cellájába, a gondolkodásnak is megvannak a maga börtönei.

Ezek a korlátozások azok, amelyek lecserélve az éber intelligenciát, egy előíráshalmazból álló hitrendszert helyeznek a helyébe, amely átveszi a cselekedetek felett való írányítást, a döntések felett való hatalmat.

Az igazságot nem lehet addig megérteni, amíg a legváltozatosabb holt, merev és hamis nézetekkel tartjuk tömve elménket.
Ezeket a nézeteket hit által fogadjuk el, hallgatva különböző tekintélyeink előadására, utasítására. alkalmazkodunk előírásaikhoz, és folyamatosan elhallgattatjuk a saját értelmünk és gondolkodásunk érzékenységében vetett bizalmat.
Elveszítjük a fejünket. Csatlakozunk egy szervezett gyülekezethez, amelyben minden tagnak egy feje van, senkinek nincs meg a sajátja. Az ember egy ilyen nézetek és hitek által irányított gyülekezetben már nem arra használja az elméjét, hogy megértse mit is követ, helyes-e, igaz-e, hanem hogy milyen erőteljesen tudja alkalmaznia saját életében a lelkipásztorok, tekintélyek, tekintélynek tekintett írások által megszabott előírásokat, igazán biblikus hívők leszünk.
Egy ilyen terheléssel működő elme nem képes az életet, a környezetet,  Istent megérteni, azt tekinti igaznak, ami egyezik folyamatában az általa elfogadott, követett szabályokhoz és előírásokhoz.

Ezt a hamis ragaszkodásból származó tévhitet azonban csak akkor lehet felfedezni, ha elkezdünk vele foglalkozni, amelyem keresztül megismerhetjük hogyan téveszti meg az elmét.