Macskapecér Creative Commons License 2006.06.12 0 0 1356
A vezetéstechnika...

Mindenkinek szeretettel ajánlom! Komolyan! :-) Nem azért, mert gonosz vagyok, és ugyanazt az érzést kívánom, mint amit én tapasztaltam az első fél órában.
Na jó, de azért. ;-) Szerintem receptre kellene felírni a dolgot, mert több szempontból is hasznos. Egyrészt azért, mert mondanak új dolgokat, másrészt pedig helyreteszi az ember önbecsülését.

A következő gyakorlatokat kellett abszolválni:
Bemelegítés gyanánt az egész, pályának használt terület körül motoroztunk a motorosrendőrök oktatója mögött, és az volt a feladat, hogy ne essünk el, miközben utánozzuk.

Ez azért volt vicces, mert ömlött az eső, ő pedig a következőket művelte: motorozás elengedett bal kézzel, állva, állva elengedett bal kézzel, jobb sarok átvetve a nyergen, azután ráülve a sarkunkra. Majd mindkét lába a bal oldalon lógott, egyik az első, másik a hátsó lábtartón. Aztán felállt jobb lábbal a bal lábtartóra (itt már nem sokan utánozták), azután lelassított, és leugrott a guruló motorról. Egy darabig tolta jobb kézzel a bal markolatot fogva, majd visszaült, és bal kézzel átfogott a jobb markolatra, húzta a gázt, közben pedig jobb kézzel fogta a bal markolatot, és kicsit szlalomozott is.

Én asszem én már az elején hisztériás rohamot kaptam, tekintve, hogy a klassz Spidi dzsekim bélése elengedett, így a szakadó esőben - esőruha otthon - egy pillanat alatt átfagytam. Még jó, hogy van markolatfűtés... :-D
Szóval a kollégák megmentettek, és rábeszéltek, hogy ne szaladjak haza egy kis (ömlött, ahogy lefért) esőtől. Utána barátságosabbak voltak a feladatok, meg az idő is.

Szlalomoztunk egy sorban lerakott bóják között, azután feladatot váltottunk, és egy fapóznát kellett úgy megkerülni, hogy a tőle két méterre lerakott másik póznáról el kellett venni a kötelet, amin egy kis fa nehezék lógott, tenni kellett egy kört, és vissza kellett akasztani a helyére a kötelet.

A következő feladat az volt, hogy egyméteres kapukat alakítottak ki bójákból, és egymástól kb. 3-4 méterre cipzár alakzatban lerakták őket. A kapukon kellett átfűzni a motort, oda-vissza. A GS-sel ez csak úgy ment, ha szinte túlkanyarodtam, de csak úgy lehetett a következő kapun átmenni, ha miközben kifordítom a kormányt, döntök, gázt adok, és taposom a hátsó féket.

Volt a motoros oktatásról ismert 8-as feladat is, meg egy csillag fedőnevű másik feladat is, de eddig a mi csoportunkból csak páran jutottak el, én pl. nem.

Az utolsó feladathoz már önszántunkból mentünk át, mert délutánra valahová eltűnt az oktatónk. :-) Szűkülő ívű szlalom volt, cikkcakkban lerakott bóják között. Ez jó volt, lehetett dönteni fültől-fülig.

Volt pár bukás, de inkább eldőlések voltak, egyetlen srác esett nagyobbat, leért a lábtartója a fenti szlalomnál, és takart egyet. Amúgy minden feladatot meg lehetett csinálni, nekem elég rendesen elkente a számat, hogy csak a töredékére voltam képes. Egyszerűen kiderült, hogy nem az jelenti a motorozni tudást, ha valaki hegyen-völgyön át iszonyú tempóban tud motorozni, és még a balesetmentesség is csak bizonyos fokig adhat okot önbizalomra.

Én úgy érzem, hogy bebizonyosodott az, amit eddig is tudtam: nem tudok motorozni, bár sohasem tekintettem a motorozni tudás fokmérőjének, hogy milyen gyorsan tudok motorozni. Húzom-tolom a gázt, megyek mindenfelé, de hiányzik az a biztos alap, ami ahhoz kell, hogy a váratlan helyzeteket manőverezéssel elkerüljem.

Egyszerűen azért, mert pl. nem tudom lassú menetben eléggé dönteni a gépet, nem tudom elég pontosan testsúllyal irányítani a motort, nem tudom használni a hátsó féket. Ez pedig azért nagyon szomorú, mert én is csak azt tudom, amit a haveroktól, vagy innen-onnan tanultam. Sokat jelent egy nagyobb tudású motorossal együtt motorozni, de az volna igazán jó, ha a motorosok már az iskolában, az oktatás keretében tudomást szereznének arról, hogy miért is kell bójákat kerülgetni. De még ennél is fontosabb volna, ha azt is megtanítanák, hogy hogyan kerülgessék azokat.

Valószínűleg egy következő oktatásra is jelentkezni fogok, lehet, hogy a tartósteszt GSR-ünkkel fogok kimenni, de az is lehet, hogy újra bevállalom a bálnával, hiszen nem csupán az a cél, hogy meg tudjam csinálni a feladatokat, hanem az, hogy a saját motorommal képes legyek hibátlanul, bizonytalankodás nélkül végigmenni minden pályán.

Meg lehet csinálni a feladatokat, hiszen a rendőrök is megcsinálták az R1150RT-vel, meg az XJ-vel is, és sokan megcsinálták Bulldoggal, F650GS-sel, chopperrel, SV-vel, sportmotorokkal....

Egyébként látványos volt a fejlődés mindenkinél, volt olyan motoros, aki egyszerűen nem mert lassú menetben dönteni, vele a rendőr külön gyakorolt. Nagyon segítőkészek voltak, a szervezés teljesen rendben volt, és emléklapot kapott mindenki, aki végigcsinálta a napot. Én még egy kis ajándékcsomagot is kaptam, mert lány vagyok. Mondjuk ebben nem látom a logikát, de azért örültem neki, most van rendőrös bögrém, meg jegyzetlapom, tollam... meg egy alaposan összement önbecsülésem. :-D

Körte
Előzmény: boxer-gs (1345)