lábod elé szirmokat öntök
lépted ruganyos legyen
álarcom messzire hajítom
hogy lássad mit rejt szívem

előttem egész életem
szavakra széttört énekem
minden szóban ott vagyok
s reménytelen megfagyok

majd kis sziget távolában
a napfény újra áthevít
összeeszkábálom magam
s a szó az égbe fölrepít

agyamba mákony ömlik
eléd szórom gyümölcsét
kergetőző szavakban
rendezi át magát a lét

kíméletlen villan kőszíved
dorgálón megint csontkezed
rámszakad üresség kínja
megaláz szépséged csínja

játékosan szelet fújok
hogy hajadat cibálja
felhő mögül esőt küldök
lelked mosolyát fakassza