"
a törvényben nem volt határozott vezetés Krisztusra" - Senki nem állította, hogy volt. Árnyékok voltak.
"
De nem a törvény tett mellette jeleket és csodákat." - Rendben, de nem is a szeretet - mert arról állítottad, hogy Krisztushoz vezet. Saját állításod vérzik el ebben az általad szórt pergőtűzben.
"
Megkérdőjelezed, hogy Pál nem mondja, hogy a törvény betartása Krisztushoz vezérli az embert. Az idézett igehely Hal 3,23-24 erről szól, mit jelentene mást a törvény alatt őriztetés, a törvény be tartatása nélkül?" - Ezt: "
Mert akik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, amik megírattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje." És ismét: "
Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, amíg eljő a Mag, akinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében." Valamint: "
ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság. De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek. Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig." - Egyszerű a válasz: ott van a szövegkörnyezetben. Nem a törvény
megtartását mondta Pál a "törvény alatti őriztetés"-nek (mert akkor senki nem üdvözült volna az Ószövetségben - íme, ezért voltak benne
áldozatok is, hogy állandóan a bűnre emlékeztessenek, és elfedezzék a vétket), hanem azt, hogy a törvény tilalomfái és átkai a maguk nyerseségében és félelmetességében Krisztushoz, a kegyelemhez való menekülésre késztessék az embereket. Ha a Római és Galata leveleket figyelmesen olvasod (és nem úgy, mint tanulmányodban, rövidlátó kritikai odamondogatásookkal meg-megszakítva, az összefüggést széttördelve), akkor magad is beláthatod ezt.
"
Úgy van továbbra is állítom, hogy Istent nem parancsolatra kell szeretni., mert a törvénynek a "Szeresd az Uradat teljes szívedből" kitételét Mózesen keresztül Izraelnek megparancsolta, mégpedig azért, hogy el ne hajoljanak a bálványokhoz." - Rendben, de te nem mára nézve állítottad ezt, hanem
általános érvénnyel:
Szeretetet nem lehet parancsra cselekedni, még ha Istent kell is szeretni". Erre nem reagáltál, s ez kár, mert már megint a falnak beszéltem, mikor vastag betűvel kiemeltem egy szót.
"
Ha nincsen benned szeretet, minden parancsolat csak képmutatást fog nálad elérni." - És azt hiszed, hgy ezzel valami nagyon erős érvet mondtál.Arra azonban, hogy
kinek a képmutatása is az, amit te a keresztényekre lőcsöltél rá, egy huncut mukkot sem pazarolsz. Ez az ellenvetésem is úgy pergett le ólad, hogy fel sem fogtad. Kevés kedvem van ilyen tompa vitaképesség ellen hadakozni, mint ami neked van.
"
[valakit szeretni] egyáltalán nem lehetetlen sem elvben sem gyakorlatban, csak tenni kell lépéseket a megismerésük és megértésük felé." De lehetetlen (
mindenek felett szeretni
Istent, amint mondtam, s nem ahogy te leegyszerűsítetted a könnyebb vitai boldogulás kedvéért), csak ezt a tényt (a bűnös emberi természet létét) nem fogadod el.
"
Nem mondhatod, hogy egyet kezdek érteni Pállal egy olyan hivatkozáson keresztül, amit eleve elutasítok. Ugyanis nincs bűnös emberi természet." - a jelek mégis arra mutatnak, hogy van. Hiszen te magad mondtad: a törvény félelmet szül. Hozzáteszem: még az igazakban is, mert rávilágít arra, hogy ők sem tetteik miatt igazak, hanem mert Isten elengedte vétküket. Ez pedig a bűnös emberi természet létének ószövetségi felismerése.
"
Soha nem vezérel sem félelem, sem törvény Krisztushoz. Maximum az igazság keresése vagy a szeretet." - Te ezt hiszed, de a törvény alatt lévők máshogy gondolták. Dávid is boldognak nevezi azt az embert, akinek bűne megbocsáttatott. És másutt elismeri, hogy vétekben született, azaz hogy kezdettől fogva bűnös, és bocsánatra szorul.
"
Amiképpen ugyanis a törvény képtelen az embert megigazítani, aképpen a keresztény hit sem, ami abban áll, hogy Krisztus váltáságát elfogadja bűneiért cserében és ez által azonnal megigazultnak tekinthető." - Miből gondolod, hogy a törvény képtelen az embert megigazítani? (Hogy vezetted le? Hol olvastad? Kinek a szavára fogadod el?)