Mosolyog, de nem örömmel, inkább keserűen, gúnyosan, mintha azt mondaná, most bezzeg néztek, csodáltok, de tudom, hogy csak a szépek kellenek nektek, mert nem tudjátok, hogy hiába teremti meg a mindennapos erőfeszítés lelkünk belső felületén a gyöngyház szelíd, kemény ragyogását, a szépség igaz gyöngyeit csak a gyomorszorító hiányérzetek, a verítékes ébredések, az üresség zuhanásai tudják felnevelni, zabáljátok hát, disznók!