Ez úgy van, hogy a kezdeményezés vezetői sem alkatilag, sem kapcsolati hálójukat tekintve, sem intellektuálisan nem alkalmasak arra, hogy ellenérveket és ellenérzéseket és ellenérdekeket felmérve eszmei hátteret teremtsenek, vitákat generáljanak, majd célcsoportokra lebontva megfogalmazzák a kommunikációt.

De sajnos arra sem, hogy átlássák ennek az alapvető fontosságát és azt, hogy enélkül legitimitáshiányos, intellektuálisan és demokratikusan deficites és kontraproduktív a kezdeményezés (elnézést a borzalmas álmagyar mondatért, de most nincs kedvem cizellálni) és hogy teljesen tartalmatlan és ellenérveket meg sem halló mondatokkal nem lehet tartósan megalapozni effélét.

Éppen ezért csatlakoztam hozzájuk én, meg még néhányan, hogy valamiféle eszmei hátteret teremtsünk a kezdeményezésnek, amelynek végcéljával egyébként teljesen vagy majdnem teljesen egyetértünk: én mondjuk szekuláris-cionista alapon, egy általatok is ismert társunk még nálam is pragmatikusabban, a várható és pozitívnak értékelt magyar köztudati következmények miatt, de Seres Attila, a Sófár szerkesztője, akinek a cikkéből itt idéztetek, például azon az állásponton van, hogy a judaizmus nélküli zsidóság igazából értelmezhetetlen.

Na most ebből egy izgalmas és önmagában életet gerjesztő vita és közéleti létezés alakulhatott volna, de ehelyett, a szűklátókörű és amint említettem, elegendő vágott dohány híjával lévő kezdeményezők mindent a legszűkebb akciózásra, az aláírásgyűjtésre korlátoznak, mondván, hogy ha a kezdeményezést a parlament végülis elfogadja, akkor egy később megtölthető keretet teremtenek ahhoz, aminek a hasznosságát egyébként valamennyien belátjuk, ők pedig elsőrenden, mivel javarészt félzsidók vagy árjapárják és ( az és-t tessék úgy tekinteni, hogy az előbb említett ismérvek önmagukban természetesen teljesen tiszteletreméltók és kárhoztathatatlanok még a kezdeményezés szorosan vett szempontjai szerint is) finoman fogalmazva sincsenek lehorgonyzott judaisztikai vagy a zsidók akár modernkori történetére vonatkozó ismereteik vagy alapos elkötelezettségeik. Identitáskeresésük viszont őszinte és kényszerítő s így igazából éppen ők képezik le azt a kört, amelynek számára a kezdeményezés valódi támaszt adhatna.

Így aztán abban maradtam magammal, hogy amennyire lehet, igyekszem részt venni a narratíva megfogalmazásában, nyilvánosságrahozatalában, igyekszem, bár persze minden sarzsi nélkül, távoltartani minden tisztátalanságot és elvtelenséget, és elfogadom azt, hogy a kezdeményezés hasznos és fontos akkor is, ha először üres kereteket teremt csak.