"Robi szavaibol egyértelmúen úgy tünt, hogy a szervezési munkából nem kér most egyelőre."
Igen Robi mondanivalójának lényege kb. ebben a mondatban kereshető (szó szerint nem tudom idézni, de a lényeg valahogy így hangzott):
"Az *** nevű kereskedelmi tvcsatornával meg volt beszélve, hogy bemegyünk egy kétperces beszélgetésre, melyben a közelgő koncertről lesz szó. A riport napja előtti este azonban felhívtak minket, hogy sorry de nem tudunk titeket beiktatni a műsorba mégse, mert xy éppen sztárolt nyikhaj gyereket most látták nemrég csókolózni valakivel, aki nem a barátnője és ez akkora jelentőségű esemény, hogy az infót azzal a suhanccal feltétlen ki kell elemezni személyesen is a stúdióban."
Szóval az ilyen húzásokból lett elege Robinak.
Az pedig, hogy az aránylag kisméretű reklámkampány ellenére is teltházas koncert lett már csaknem csoda számba ment, de az együttes számára így is épphogy nullszaldósra jött ki a koncert. (A buli végén Attila kvízmegoldás ismertetője során kiderült pl. az is, hogy kb. 1350 fős közönség volt a Művészetek Palotájában a Solaris koncerten...)
A közönségtalira egyébként - mint később kiderült - én érkeztem elsőként egy másik Solaris fannal (akinek sorry, de a nevét nem tudom...) a Benczúrház emeleti - 8 személyes (!) kávézójába (ami mellékesen már féleg tele is volt nem Solarisosokkal) - valamikor, úgy félnégy után.
Majd nem sokkal később jött egy basszusgitáros (sajnos gitár nélkül... :-((( ) és aztán cirrocumulus néhányad magával.
A tali többi részének kronológiáját talán Ő mesélhetné tovább...
Még annyit, hogy a zenekar meg volt nagyon elégedve a hazai közönség reakciójával, de hozzátették, hogy amerikában két-három percenként ugráltak fel az emberek a helyükről, ezért nem igazán volt értelme ezt a koncertet összehasonlítani azokkal, de amikor mi kifejezésre juttattuk nagymértékű tetszésünket a dalok között, akkor látszott rajtunk az őszinteség és ez beigazolta számukra azt, hogy igenis volt értelme ennek a koncertnek létrejönnie a sok-sok nehézség ellenére is!!! ;-)))