takarito Creative Commons License 2006.06.03 0 0 1023

A Tórát Isten adta Izaelnek. De akkor adta, amikor a szövetséget megkötötte velük. A szövetségnek volt egy ideje, amíg Isten a szövetség feltételei szerint bánt Izraellel. De amikor a szövetség fel lett bontva, a Tóra szövetségre vonatkozó jellege is megszünt. Az Isten és Izael között levő szövetség megszünt, de a szabályokat máig a kebelén tartogatja Izrael, mert nem hisz abban, hogy ez megtörténhetett. Pedig láthatná a jeleket abból, hogy a Tórájával együtt önmagára van csak utalva, mint a népek közül bármelyik.

 

Nehéz tolmácsolni egy komoly anyagot egy rövid hozzászólásban. Különösen úgy, hogy ennek az anyagnak egy része van csak az evangéliumban a többi meg Isten tamításából fog származni.Ha az egész benne lenne, nem mondaná Jézus, hogy keressük az Isten országát és az ő igazságait. Tehát nincs benne minden.

Azonban megérthetőek belőle a következő dolgok kezdetei:

1. Az Istennel való egyéni kapcsolat létrehozásának a fontossága

2. Az igazság megismerése és a megértése elvezet a szabadsághoz

3. Az együttélés alapszabályai a szeretetben találhatóak meg.

4. Tudományt nyújt az igazságtalanságok és gonoszságok meglátásához

5. Tudományt nyújt az ezeket teremtő folyamatoknak a megértéséhez

6. A szeretet és gondolkodás korlátozásainak felismerése

7. A világosságban járás

 

Nem csak a magatartás hanem a magatartás gyökereinek a megértése a lényeg.

A gondolat, a szív, az indulatok, a vágyak, a félelmek jelentőségének és korlátozásainak a megértése.

 

 

 

Előzmény: Paleokrites (1021)