Dobban a szív, mozdul a csípő,
lüktet a vér, hangtalan a száj,
fordul a test, a szemekben égő
vágy lángja éget, már semmi se fáj,
símul az arc, olvadnak a ráncok,
a múlt rakománya most tűnik el,
eszedbe jutnak a régi románcok?
és már nem az ész, csak a szív felel...
Szép a világ - és megszépülünk együtt,
mert ott a szemünkben a szédítő varázs,
átkarollak Kedves, s óvatosan jépjük
álmainkban éljük, szívünk mily parázs...
Andalítása a lassú zenének
ringatja lágyan nád-derekunk
oldva a búnkat, adva az álmot
dúdoljuk együtt lágy énekünk
Indul a lábam, lejteni táncot
nyargal a vérem, repít sebesen
átfogom tested, tartom erősen,
lágy hangon mondod, ne olyan hevesen
pontosan érzed, láncol az Élet,
óvod a lelkünk - ne pihenj, Kedvesem...
-
Kattan a vaslánc szép szívemen...



Aureliano történetének egyik befejezése. Bár azt hiszem, ez (sem) érdekel senkit.