takarito Creative Commons License 2006.06.02 0 0 987

3 Mózes 6,7:

Így szerezzen néki engesztelést a pap az Úr elõtt, és megbocsáttatik néki mindaz, a mit cselekedett, és a miben vétkezett.

 

Megítélésem szerint a törvény idején az engesztelést az áldozatokkal lehetett elérni. Függetlenül attól, hogy ezt az eljárást m inek minősítjük.

 

A probléma az, hogy amikor Jézus megbocsátást hozott, irgalmasságból, ami annyit tesz, hogy nem kell áldozatot tenni azért, hogy megbocsásson, Pál ezt teljesen figyelmen kívül hagyta, vagyis a törvényt akarta érvényre juttatni, azaz Krisztus halálából engesztelő áldozatot csinált.

 

Pedig ő maga is kijelenti:

Zsidó 10,18:

A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat

 

Csakhogy nem értette ezt Pál igazán, megfordította a történetet, hogy az áldozat elméletet igazolja, és úgy vette ki az ötletet ebből, hogy ahol pedig bűnért való áldozat vagyon ott a kegyelem nem lehet bocsánatból, hanem fizetségből.

A levél tehát máris Krisztus vérének engesztelő áldozatként való használatával folytatódik tovább.

Jézus tehát megbocsátást hirdetett, Pál engesztelő áldozatot. Egyik kizárja a másikat. Pál maga filózik sokat hogy ingyen kegyelem vagy fizetségből van a kegyelem, de saját csapdájába esett, mert saját maga változtatta fizetségre a kegyelmet.

 

 

 

 

 

Előzmény: Domestos (985)