prklht
2006.06.01
|
|
0 0
972
|
Értem én a tételekből levezetett igazságot. A baj ezzel máshol van. A matematika igen jól leírja környező világunkat, azonban nem mindent. Amikor a hitről beszélünk, sokak számára jó segédeszköz ismét, mikor axiómákat, tételeket állítanak fel, majd ebből vonnak le további következtetéseket.
Jelenesetben nincs főtétel, altétel, melléktétel. Ezért alapjaiban tévedés az az alapállás, mikor arra hivatkozol, hogy a törvény, a szeretetre irányul. ( Takarító már ezt kifogásolta! –helyesen. ) A törvény egyik tétele hivatkozásod, amelyet Jézus megerősít, sőt kibővíti úgy, ahogy az nincs benne, és azt nem olvasták addig ki belőle. Másrészt azonban maga Jézus lépi azt túl, azaz mond ellent nem csak a farizeusi értelmezésnek, de a szószerinti olvasatnak is, és a szeretetet helyezi az első és egyetlen helyre. |
Előzmény: Nemo (959)
|
|