1. Ahhoz képest, hogy olyan könnyű Jézust megérteni, igazán kevés emberrel találkozom, akit Jézus tanítványának tarthatnék, akár keresztény színű az illető, akár sem.
2. A cimke teljesen érdektelen. Ha viszont immár kollektíve mind a 12 apostol ellen találtál valamit, akkor be kell ismerjed, hogy Jézus szolgálatát totális kudarcnak találod legalábbis tanítványok kinevelésében.
3. Én meg azt mondom, hogy a megértés édeskevés. De ha már növényeknél tartunk, érdekes idehoznom, amit Jézus a példázatban mond az Isten országáról: "a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen". Hát, nem épp a megértést emlegeti ezen a ponton.
4. A büntetés persze, hogy kellett. De eszköz volt, és nem cél. Ott tévedsz hatalmasat, hogy azt hiszed, hogy a megértés és a szeretet elég a Törvény helyett. Holott lesz feltámadás és lesz ítélet (jutalom és büntetés), most meg tart a hosszútűrés. Az Isten Királysága nem egy általunk felépített utópia, hanem bennünk Isten uralma.
Nem állítom, és ne add a számba, hogy én a Tórát (Mózes törvényét) írnám a szívbe. Én azt vallom, hogy újjászületéskor Isten körülmetéli a szívet, ami az új szövetség láthatatlan, ám valóságos jele, ahogy az ÓSZ-é a volt a körülmetélés, és Isten a törvényét az újjászült ember szívébe írja. Isten törvénye az Isten rendje, maga az Igazság. Isten pedig továbbra sem a törvénytelenség Istene, a szeretet és az igazság nem szétválaszthatók Istenben.