Próbáljon veled dűlőre jutni más, én nem. Te szó szerint ezt mondtad: "Tévedés. A törvény a büntetésben teljesedik be és nem a szeretetben." - Mi mást neveztél ezzel tévedésnek, mint amit én előző írásomban hozzátettem Pál állításának jézusi alapra helyezése céljából, azaz hogy a törvény nagy parancsolata, összefoglalása a szeretet? Azaz Jézust magát helyezted a tévedés szégyenpadjára.
Utólag hasztalan próbálod ezt elkenni, és azt a kibúvót magad elé kaparni, hogy "Nem a szeretetet neveztem tehát tévedésnek, hanem azt a Páli gondolatot, hogy a törvényt tekintsük Krisztusra vezérlő mesternek, a szeretet helyett." Mert saját írásod első mondata tanúskodik ellened, s vele Jézust hazudtolod meg (immár nem először).
Hozzáteszem: én legutóbb nem azt mondtam, hogy te "a szeretetet nevezted tévedésnek" (olvasd újra, mit is mondtam, ha valamit el akarsz érni ellenem), így mikor egy ilyen állítás ellen védekezel, csak saját magadról állítasz ki újabb figyelmetlenségi bizonyítványt. Jól mondta Cserfa: aki veled leáll vitázni, nem jár el etikusan, mert mihelyt összecsap valaki veled, már a földön heversz, és a fekvő embert nem szabad bántani.
Arról pedig nem tudnék udvariasan vitázni veled, hogy mi mindent össze nem hordasz rólam többes szám második személyben, írásaim megtekintése nélkül, pusztán ráolvasással: "Én válogatok a Bibliából? Ti válogatjátok ki Pált meg Mózest, csakhogy kikerüljétek az evangéliumot. [...] Ne mondjátok, hogy Jézus is és Pál is Mózest hirdette, mert nem azt hirdette. [...] Ti forgatjátok Mózesre vagy Pálra amit ő tanít nem én." No hiszen, gyors vagy a szólásra, de lassú a gondolkodásra, mint eddig oly sokszor. Sose mondtam olyat, hogy Jézus "Mózest hirdette," s azt kifejezetten tagadtam, hogy Pál "Mózest hirdette." Te mégis rámfordítod e vádat, ezzel magadat ásva el mint hebehurgya és felületes vitázót.
Válaszolj, amit akarsz, azzal legalább a te neved lesz fönt a topikban.