"Ezek után megváltás volt a 67-es háború zsidó győzelmeit hallgatni, az ember felemelhette a fejét"

Na ez az a "focicsapat szurkoloi" mentalitas, amit mindig is a legnagyobb mertekben leneztem:

Ha valaki sajat onkepenek szepitesehez abbol merit erot, hogy az o tevekenysegetol   teljesen fuggetlenul jatszo  focicsapat   rug e golt, az ellenfel halojaba.

Nagyon boldog voltam akkoriban, mint oly sokan a viágon, de hogy az önképem szépült volna ettől? A "csoportom" képe az igen! És az legalább ekkora örömöt tud okozni egy normális embernek, mintha egyéni sikert ért volna el. És a csoportjának a kudarca miatti bánat is képes egyéni bánattá alakulni (a normális embereknél). Ugyanis az altruizmus az egyik legősibb, legmeghatározóbb, azaz legemberibb, legnemesebb érzés és attitűd.

A hasonlatodról pedig csak annyit lehet mondani: beteges. Te szegény Tamáska, te nagyon-nagyon sérült vagy. Egy normális ember számára a fentiek trivilaitások, de neked ezt úgy sem lehet megmagyarázni...